Veszély vagy lehetőség? A faszádizmus
Faszádizmus a gyakorlatban: az Eiffel-palace irodaház építkezése 2011-ben. Kép forrása
A nem csak másodlagos jelentéstartalma miatt rondán és modorosan hangzó építészeti szakkifejezés a francia/olasz/angol/német stb. eredetű façade vagy fassade, vagyis homlokzat szóból ered, talán úgy lehetne lefordítani, hogy "homlokzatizmus". Ez szintén nem hangzik túl szépen, de jobban érthetővé teszi, miről is van szó. Az eredeti épület homlokzatai megmaradnak, a belső szerkezeteket lebontják és helyébe az új funkciónak megfelelő alaprajzi elrendezés kerül. Az eljárás megosztja az építészeket és az örökségvédőket, hiszen, noha a külső látvány megmarad, az értékes belső részek, lépcsőházak, helységsorok, udvarok eltűnnek. Viszont így sokszor már évek óta gazdátlanul álló épületek kaphatnak új funkciót. A faszádizmus során gondosan mérlegelni kell, hogy a mögöttes terek mennyire értékesek, és érdemes-e ezeket, legalább részlegesen visszaépíteni az új épületbe.
A faszádizmus korai példája Prágából, az 1920-as évekből. Kép forrása
A "legalább a homlokzat megmaradt" jelenség egyik legkorábbi példája a prágai belvárosban található. A gyönyörű barokk Sweerts-Sporck palotával hátulról határos telekre az 1920-as években épült fel az Angol-Csehszlovák Bank székháza. A tervek szerint az új épület a szomszédos utcára is homlokzattal nézett volna, viszont emiatt a palotát le kellett volna bontani. Az építész, Josef Gočár, több híres prágai modern ház (pl a Fekete-Madonna-ház) tervezője elérte, hogy a barokk homlokzat megmaradjon és mögé, illetve fölé épüljön fel az új szárny. A faszádizmus egyik legkorábbi esete segített megőrizni az egységes utcaképet is, a hátrahúzott új épületszárny nem is zavaró hatású.
Szintén faszádista megoldású a Royal Szálló az Erzsébet körúton. Kép forrása
Örökségvédelmi szempontból a szerencsésebb esetek közé tartozik a Royal szálló az Erszébet körúton. A nagy múltú épület a második világháborúban és 1956-ban is szinte teljesen kiégett, így a belső terek nagy része az 1991-es bezárás idejére már elpusztult. Ráadásul a homlokzatot is egyszerűsített formában állították helyre a hatvanas években, ráadásul az udvarok elé átjárókat iktattak be, ami hosszú és unalmas homlokzatot eredményezett. A felújítás során lebontották az udvar elé épített hídszerű összekötéseket, helyreállították az egykori tetőszintet és a homlokzat hiányzó elemeit a földszinti portálokkal, főbejárattal és az udvarokat lezáró díszes kerítésekkel. Az udvarok átriummá alakultak, amiket a körút felé üvegfal zár le. A homlokzatokon belül viszont az épületet tulajdonképpen lebontották, új alaprajzi elrendezést, födémeket alakítottak ki. Az egyetlen megmaradt és egyben legértékesebb belső teret viszont egy "dobozként" megőrizték. A körúttal párhuzamos Hársfa utcára néző karzatos nagyterem így máig eredeti állapotában látható:
Kép forrása
A faszádizmus másik jellegzetes budapesti esete szintén egy nagykörúti szálloda, igaz, ez eredetileg bérpalotának épült. A szomszédos Blaha Lujza téri Europeumhoz kapcsolódva alakították át az épületet. Az elegáns kőhomlokzat megmaradt, viszont a ház tulajdonképpen megsemmisült, így az utcára néző helyiségsorok, a homlokzat kialakításából ítélve minden bizonnyal igényes kapualj, lépcsőház és udvar együttese is.
A József körút 7. homlokzata kulisszaként néz a Nagykörútra. Kép forrása
Az építkezés 2008-ban, jól látható a kitámasztott homlokzat, mögötte az új épület mélyépítési munkái zajlanak. Kép forrása
A kulissza-jelleg a Nagykörúton járva alig észrevehető, madártávlatból viszont egyértelmű a helyzet:
Kép forrása
A faszádizmus, mint kompromisszum másik jellegzetes példája a címlapképen is szereplő Eiffel Palace, eredetileg Légrády Nyomda, majd Zrínyi Nyomda épülete a Bajcsy-Zsilnszky úton. Az egykor pompás kiadó és nyomdaépület a második világháború, az azt követő átépítések és legfőképpen az évekig tartó használaton kívüliség miatt 2010-re csak árnyéka volt egykori önmagának. Az egykori sarokkupola a többi tetődísszel együtt megsemmisült, a homlokzatot a metróépítéshez kapcsolódó sortatarozáskor egyszerűsítették le. A ház ekkor kapta az egész útra jellemző egyenszürke-fehér színét is.
Az egykori Légrády-ház a felújítás előtt. Kép forrása
A beruházás során visszaállították a homlokzat egykori állapotát (a tervező, Baliga Kornél leírása a munkákról itt olvasható). A homlokzatokon kívül az épületet elbontották, az öntöttvas körfolyosók és lépcsőház kivételével. A korábbi példákhoz hasonlóan itt is teljesen új belső elrendezés készült garázsszintekkel, ráadásul a korábbi tetőt nem állították helyre, hanem két, exkluzív tetőszint készült az egykori kupola helyén kiemelt sarokrésszel.
A kitámaszott homlokzatok az építkezés idején. Kép forrása
A rekonstruált homlokzat az út tetőzettel. Kép forrása
Az épület belső elbontása a beruházás (ahogy minden hasonló faszádista eset) legvitatottabb része. Az épület kialakítása a korabeli bérházakhoz hasonló volt: az utcai szárnyakon kéttraktusos, vagyis helyiségsoros lakások helyezkedtek el, egymásba nyíló szobákkal. Maguk a lakások egy körfolyosós udvarról voltak megközelíthetők, az pedig a szokott módon egy kapualjon át volt elérhető. A hagyományos bérházakhoz képest eltérő volt, hogy a földszinten elhelyezett nyomda miatt az udvart egy üveggel fedett csarnok foglalta el. Emiatt a beszámolók szerint maga a kapualj is kissé szűkös volt. Mindenesetre a bontással az egykori lakások, az ott lévő belsőépítészeti elemek, és az udvari homlokzatok is eltűntek. Megmaradt viszont az udvar-lépcsőház legértékesebb része a gyönyörű öntöttvas szerkezet. Ezt beillesztették az új irodaház belső rendszerébe - ha eltekintünk a bontás okozta bosszúságtól - valóban példás igényességgel.
Az udvar eredeti állapota az öntöttvas körfolyósókkal, jól látható a földszinti nyomda teteje is. Kép forrása
Az irodaházba integrált vasszerkezet. Kép forrása
A faszádizmusnak vannak az előbbieknél sokkal vitathatóbb, szinte nevetséges esetei. Ezek oka általában az, hogy a megmaradó homlokzat zavaros, nehezen értelmezhető helyztetet eredményez, az új épület teljesen kilép az előd méretrendszeréből. Ezek egyik jellegzetes példája a Bukarest belvárosában álló Novotel szálló. A város főutcáján álló, építészetileg nem túl kiemelkedő ház elé visszaépítették az egykori nemzeti színház második világháborúban elpusztult épületének középrizalitját (vagyis ez valójában ál-faszádizmus). Az eredmény szinte bizarr:
A bukaresti Novotel/egykori nemzeti színház épület. Kép forrása
Sokszor alkalmazzák a faszádizmust azokban a városokban is, ahol a nagyarányú fejlődés miatt jelentősen átalakul egy-egy utca, és a korábbi földszintes épületek helyett jóval intenzívebb beépítésre van igény. Elsősorban két magyar városban, Zalaegerszegen és Debrecenben terjedtek el ezek a megoldások, főként a szabályozási környezet miatt (egy időben csak a homlokzatokat védték). Itt is kissé zavaros, nehezen értelmezhető helyzetek jöttek létre, a földszintes homlokzatokra mintha ráugranának az új, hatalmas épületek. Másrészt viszont legalább nyomokban és utalás-szerűen megmaradt a történeti beépítés, bár kérdés, hogy ennek van-e értelme ebben a formában:
A debreceni Párizsi-udvar, balra a két egykori földszintes ház homlokzataival. Kép forrása
A sokszor a szabályozásban rejlő kiskapukat kihasználó beruházókat látva az örökségvédelem és a várostervezés is feleszmélt világszerte: a faszádizmusra egyre inkább úgy tekintenek, mint utolsó lehetőségre, hogy egy-egy sokszor üresen álló, értékes épületet legalább részben megmentsenek. Hiszen egy épületben korántsem csak a homlokzat védendő. A védelem ugyanúgy kiterjed (vagyis ki kéne terjednie) a belső terekre, az udvarra, sőt a beépítés intenzitására, az egész városnegyed hangulatára is. Hiába védett egy földszintes, vagy egyemeletes homlokzat, ha mögé többemeletes, zsúfolt épületeket helyeznek el, éppen az adott építészeti város karaktere szenved sokszor végzetes kárt. De az is látható, főleg a bemutatott budapesti példákon, hogy egyedileg szükséges mérlegelni, hogy egy régóta pusztuló épületben a homlokzat mögött milyen értékek rejlenek, azokat érdemes-e visszaépíteni az új házba.