Trieszttől Velencéig - a magyar földmérés története
Nem síremlék, hanem szintezési ősjegy hazánk legstabilabb pontján. Kép forrása
Aki már építkezett, vagy akár egy vita miatt a telekhatára kitűzésére kényszerült, tisztában van a földmérés fontosságával. A kérdéskör jelentősége miatt már évtizedek, sőt évszázadok óta természetes, hogy viszonylag nagy pontossággal megállapítható, hogy a szomszéd valóban beleépített-e a kertünkbe, vagy hogy milyen magasan van a házunk padlóvonala. Ehhez viszont hatalmas munkára volt szükség, amit sokszor ideológiai kérdések is öveztek. Március 21-én volt a földmérés világnapja.
Pécs korábbi adatok alapján 1865-ben készült kataszteri térképe. Kép forrása
A telek- és ingatlannyilvántartás fontosságát nem is kell hangsúlyozni, hiszen az ingatlan-adásvételekhez, esetleg peres ügyek eldöntéséhez, de még az adózás szempontjából is elengedhetetlen egy naprakész és pontos rendszer vezetése. A városok és a földesurak is felismerték ezt, a török idők után szinte minden településen készült kataszteri térkép, amit folyamatosan korszerűsítettek, aktualizáltak, ezért még a mai műholdas mérésekkel összevetve is meglepően pontosak. Idővel az ábrázolásmód és a hozzá tartozó tartalom is egyre részletesebb lett, a pécsi térképen látható, hogy külön jelölték a középületeket, a magán- és közhasználatú zöldterületeket, megjelentek a helyrajzi számok, a betűvel jelölt építési övezetek, sőt, a városrendezési korlátozások is, a tervezett utcákat, telkeket is rávezették a térképre.
Az első katonai felmérés Nagyváradot ábrázoló részlete. Kép forrása
Az egyes települési térképek mellett nyilvánvalóan szükség volt egy egész országot (sőt, az egész Habsburg birodalmat, Tiroltól Galíciáig) ábrázoló térképsorozatra. Ennek első változatát 1763 és 1784 között végezték, Magyarországon a munka utolsó négy évében. A mérések a hadi helyzet függvényében folytak, az épp háborús ellenfél Poroszország határától, Sziléziából indultak, majd a krími tatár veszély miatt Erdély keleti része következett. Az akkoriban békés Magyarország közepe maradt legutoljára. A térkép, bár kezdetleges geodéziai módszerekkel készült meglepően pontos, ráadásul grafikája is rendkívül szép és jól olvasható. Külön színekkel jelölték a fő - és mellékutakat, szántókat, erdőket, mocsarakat, folyókat. A települések esetében megkülönböztették a sűrűn épített városmagokat a kertes házaktól. A térkép magassági adatokat nem tartalmaz, viszont "nagyjából" jelölték a domborzatot, egyébként nagy pontossággal. Szinte alig végeztek az első felméréssel, 1806-ban indították a második felmérést, ami nagyrészt az előző térképsorozat egységesítését, hiáinak kiküszöbölését tartalmazta. Ezzel a munkával 1869-re végeztek.
"Vastányér" a szegedi belvárosban. Kép forrása
Az egységes országos földmérési rendszer kidolgozása, mint oly sok minden más, a kiegyezés után kezdődött. A munkát a természeti csapások is elősegítették, illetve szükségessé tették. Az 1879-es árvíz szinte teljesen elpusztította Szegedet. Az újjáépítéshez szükség volt a város egészére kiterjedő terv készítésére, viszont a területről akkor még nem állt rendelkezésre pontos térkép. Ennek elkészítésével Halácsy Sándor városi mérnököt bízták meg, aki 45 darab térképészeti alappontot határozott meg, ezektől kiindulva kezdték meg a város, vagyis az akkor ott álló saras-vizes rommező feltérképezését, amivel megfeszített munkával hatvan nap alatt végeztek is. Ez alapján készíthette el Lechner Lajos a város újjáépítésének tervét, ami alapján végre is hajtották azt a munkát, aminek eredményeképpen a város valóban szebb lett, mint korábban volt.
Szeged mai térképe, a "vastányérokkal". Kép forrása
A kihelyezett "vastányérok" állandósított, fix alappontok, amiből kiindulva a földmérők végigmérték a várost, mindig vissza-visszatérve a következő "tányérhoz", így nagy pontosságú háromszög-háló jött létre. A pontoknak meg volt határozva a vízszintes és függőleges magassága is, a fölötte lévő tányérra pedig rátehették a mérőműszert a munkához. A 45 pontból mára sajnos csak 12 maradt fenn, már mindegyik helyi védelem alatt áll.
"A Halácsy" részlete, a tervezett Nagykörúttal és Andrássy úttal. Kép forrása
A Budapesttel foglalkozó helytörténészek, várostervezők, építészek számára fogalom "A" Halácsy. Ez egy 1872-es térkép, amit az előbb említett Halácsy Sándor készített egy évvel a városegyesítés előtt. Korábban csak olyan kataszteri térképek álltak a tervezők rendelkezésére, amik főként a még korábbi térképek pontatlanságait vették át. Ez az új munka hasonló eljárással, háromszögeléssel készült, és nagy pontossága miatt sokáig ez szolgált városrendezési alaptérképként. Vagyis erre vezették rá a tervezett utcák, pályaudvarok, rakpartok körvonalait vastag piros vonallal. A térkép első kiadásán felfedezhetjük a Nagykörút vagy az Andrássy út akkor még csak tervezett nyomvonalát is. A piros vonalak kijelölése azért is volt fontos, mert az érintett telkekre a főváros építési tilalmat rendelt el, hiszen így lehetett megakadályozni, hogy a nagyszabású terveknek a tulajdonosok szó szerint keresztbe tegyenek.
"Vasasztalok" a Bosnyák téri geodéziai parkban. Kép forrása
Sajnos Halácsy pesti "vasasztalaiból" még a szegedieknél is kevesebb maradt meg. A margitszigeti futópálya a Pest felé eső oldalon az egyiket kerüli ki, de a BME kertjében, vagy a Hármashatárhegyen is található egy-egy. A Bosnyák téri geodéziai parkban egy egész gyűjtemény is található a különböző típusokból.
A trieszti móló. Kép forrása
A budapesti és a szegedi eset is mutatja, hogy egymástól független méréseket végeztek, esetről esetre megállapított relatív magasságokkal. Ekkor már nagyon megérett a helyzet egy egész országra, sőt, az egész Habsburg birodalomra kiterjedő egységes magassági rendszer létrehozására, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia teljes "felháromszögelésére". Ehhez meg kellett határozni a nulla magassági pontot, amihez az összes további csomópontot viszonyíthatták. Ezt 1875-ben állapították meg, ekkor jelölték ki a trieszti mólón lévő vízmérce középszintjét, mint nullpontot. Ez volt az adriai magasság, ami 1960-ig hazánkban is használatos volt.
Szintezési pont a fülöpszállási református templom lábazatában. Kép forrása
Ezután kezdődött a hatalmas munka, az egész birodalom bemérése, a főbb pontokból kiindulva folyamatos sűrítéssel. Először a főpontokat, az ősjegyeket határozták meg, mindenütt geológiailag stabil sziklákon. Triesztből kiindulva a Dráva völgyében, Tirolban, a Cseh-erdőben, a Déli-Kárpátokban a Vöröstornyi-szorosban, a Felső-Tiszánál Terebesfejérpatakban, a Tátra alján Ruttka községben és a Velencei-hegységben, Nadapon (ez látható a címlapképen is). Utóbbira nem csak azért került a választás, mert az ország közepén helyezkedett el, hanem mert a gránitból felépülő, és ezért igen stabil Velencei-hegységben helyezkedett el. Ezekből az ősjegyekből kiindulva hálózták be az egész országot, mindenütt régi, stabil épületekbe illetszve a szintezési pontokat. A történelmi Magyarországon járva folyton-folyvást felfedezhetjük ezeket a jegyeket, rajtuk az "országos szintezési alappont" felirattal, és sokszor magyar címerrel. Trianon után a mai országterületen a szintezési jegyeket azóta már több ütemben jelentősen kiegészítették, hálózatukat besűrítették. Ezeket digitálisan is nyilvántartják, egy hiteles telekkitűzés máig csak akkor fogadható el, ha ezek közül valamelyikből kiindulva végzik el a mérést.
Magassági jegy 1888-ból a salzburgi főtéren, a pont 424,25 méterrel van az adriai móló középvízszintje felett. Kép forrása
Az Osztrák-Magyar Monarchia harmadik katonai felmérésének szelvényei. Kép forrása
A méréstechnika fejlődésével az 1869 és 1884 között elkészült harmadik katonai felmérés az előző kettőnél már jóval pontosabb, és tartalmazza az egységes adriai magassági adatokat. Magassági adatok már az előző két felmérésen is szerepeltek, de nem egységesen, a földmérők egy fix építmény, általában a közeli település templomtornya segítségével határozták meg a környező domborzat magasságait. A három térképsorozatot az adott uralkodóról nevezték el, így az első a Jozefiniánus, a második a Franciskánus, a harmadik pedig a Francisco-Jozefiniánus.
A harmadik katonai felmérés részlete, jól látható, milyen pontosan ábrázolják a Börzsöny domborzati viszonyait is. Kép forrása
A földmérési rendszert a huszadik században ideológiai szempontok is befolyásolták. Ezek közül legfontosabb az volt, mikor az ország 1960-ban áttért az adriai magasság használatáról a balti rendszerre. Ennek alappontja a Szentpétervár (akkori Leningrád) melletti kronstadti móló középvízszintje volt, az összes szocialista országban ezt a magasságot kellett alkalmazni, függetlenül attól, hogy földrajzilag ez igen távol esett hazánktól. Így a nadapi alappont megmaradt, viszont magassága 67,45 cm-rel "csökkent", így az egész ország több, mint fél méterrel "lejjebb került". Így például a Kékes-tető 1015 méter magas csúcsa is 1014 méteres lett.
Mai földhivatali térképmásolat részlete. Kép forrása
Amikor a földhivatalból tulajdoni lapot és a hozzá tartozó térképmásolatot igénylünk, nem is sejtjük, hogy milyen nagy hagyományú és létfontosságú rendszerrel kerülünk kapcsolatba. Arról nem is beszélve, hogy mi történik, ha az a gyanúnk támad, hogy a szomszédunk jócskán beleépített a telkünkbe, vagy hogy a kiszemelt ingatlan helyén a város utcát akar nyitni.