Rombolás, bontás, újjáépítés - Drezda 77 éve
Egy épület három állapota-Drezda pusztulásának és újjáéledésének jelképe, a Frauenkirche. A középső állapot 1945-től 2005-ig tartott. A három kép forrása
77 éve, 1945 február 13-a és 15-e között a RAF és az USAAF, vagyis az angol és amerikai légierő több hullámban légitámadást intézett Drezda ellen. Az áldozatok számáról (hatalmas vitákat okozó) becslések vannak: a legtöbb történész szerint legkevesebb 18 000, legfeljebb 250 000 ember halt meg a tűzviharban, de olvasni félmillió áldozatról is. A feltűnő eltérés egyik oka, hogy a 650 000 lakosú városban a bombázás napjaiban 1,2-1,5 millió ember tartózkodott. A többletet a közelgő Vörös hadsereg elől menekülők adták. A másik ok, hogy a bombázás során tűzvihar keletkezett, ami nemhogy azonosíthatatlanná tette, hanem gyakorlatilag elhamvasztotta a holttesteket. A támadás megdöbbentő adatai: az első hullámban 1049 Lancaster és Mosquito bombázó öt perc alatt (!!!) 3460 tonna bombát szórt a városra. Három óra múlva 529 gép 1950 tonna gyújtóbombát dobott le. A következő négy napban az amerikai légierő további 7560 tonna bombát szórt a városra, ezek többsége a később hírhedté vált napalm-és magnézium bomba volt.
Az áldozatok óriási száma mellett az elpusztult építészeti emlékek száma és jelentősége is felbecsülhetetlen: a királyi palota, a Semper-operaház, a híres Zwinger, több gótikus és barokk templom, a középkori alaprajzát őrző teljes belváros, valamint az azt körülvevő 19. századi városnegyedek pusztultak el. Valamint a bombázás során keletkezett hőtől pár nappal később összeroskadt a város jelképe, a poszt tárgya, a Frauenkirche, vagyis a Miasszonyunk temploma.
Drezda belvárosa 1971-ben, középen a templom romjai. Kép forrása
A következő évtizedekben Drezda különös látványt nyújtott: mivel a keletnémet államnak se pénze, se akarata nem volt az újjáépítésre a város közepét tulajdonképpen egy mező foglalta el, amit itt-ott néhány megmaradt régi épület és a templom összedőlt falai tarkítottak. A mezőt körülvevő területeken a város élt tovább, miközben a közepe egy urbanisztikai fekete lyuk volt. A város polgárai már 1945-ben megkezdték a gyűjtést a templom újjáépítésére, azonban ezt az államvezetés eltutasította: nem kívántak templomokat újjáépíteni (a városban több, kevésbé sérült templomot is lebontottak), másrészt a romok egyszerre emlékzettek a német bűnökre és az "imperialista angolszászok" terrorbombázására - így szegény drezdaiak kénytelenek voltak évtizedeken át egy ideológiai bemutatóhelyen élni.
Az újjáépítési munkák indulása 1992-ben. Kép forrása
A rendszerváltás után azonnal elkezdték az újjáépítést. Ami persze nem volt könnyű feladat, egyszerre kellett gondoskodni a megmaradt csonkok állagvédelméről, és az akkor már évtizedek óta ott heverő törmelék eltávolításáról. Az ideológiai vitát építészeti-esztétikai viták is övezték, azonban a polgárok eltökéltek voltak: szerették volna visszakapni a városukat, és a becenéven csak "sajtharangként" emlegetett templomot.
A munkák előrehaladása 2000-ben. Kép forrása
A munkák során a törmelékből kitermelt köveket, ahol lehetett visszaépítették. Az akkor még újdonságnak számító számítógépes tervezéssel megmodellezték az épületet, így a kövek - hatvan év elmúltával - eredeti helyükre kerültek vissza. Ezért van az épületnek ma is foltos kinézete.
Az építkezés előrehaladása 2002-ben. Kép forrása
Az évek során lassacskán újra kirajzolódott a templom jellegzetes alakja, amit számos festő is megörökített. Az újjáépítésnek számos megindító mozzanata volt: a kupolára kerülő keresztet a németek által lebombázott Coventry (Drezda testvérvárosa) adományozta, a harangokat öntő londoni mester apja pilótaként vett részt a bombázásban.
A templombelső. Kép forrása
Az újjáépített templom, amellett hogy önmagán túlmutató jelkép, egy különleges építészeti alkotás: az építész, George Bähr meg akarta teremteni a tökéletes protestáns templomot, ahol minden hívő (nagyszámú hívő) rálát az oltárra és a szószékre. Így a belső tér elrendezése kissé egy színházra, vagy akár egy modern sportcsarnokra emlékezet, az erősen döntött földszintet körben négy emeletnyi karzat övezi, amit magas és karcsú oszlopok tartanak, valódi statikai bravúrként. A belső a barokk templomokhoz méltóan gazdagon festett és faragott, amit most látunk, természetesen mind újjáépítés.
A Neumarkt az 1980-as években és napjainkban. A helyszín valóban ugyanaz, az egyetlen támpont az eredeti helyen álló kút és a bal oldali lépcső. Képek forrása
A templom újjáépítése után elindult az építészeti kultúrharc, aminek eredménye a fenti képpáron is látható. Az újjáépítést szervező polgári egyesület nem akarta, hogy a templom szigetként álljon a városban, a teljes környék, sőt az egész belváros újjáépítését megterveztette. A progresszív építészek már a templom újjáépítését is nehezen viselték, a belváros rekonstrukciója viszont már valódi vörös posztó volt számukra. A csatát szemmel láthatóan az újjáépítés-pártiak nyerték. Folyamatosan megvétózták az ellentétes rendezési terveket, lobbiztak, információs pontot létesítettek a nagyközönség számára, városi sétákat szerveztek, ingyen terveztek, olyan ingatlanbefektetőket vontak be, akik maguk is érdekeltekké váltak a visszaállítandó (és nagyon népszerű) belvárosban, mint szálloda vagy lakásépítők. A munkák ma is folynak, így pár év, és Drezda talán kiheveri a 77 évvel ezelőtti napok követkeményeit...