Pozsonyból Bratislava - egy város átalakulása II. rész

A pozsonyi vár előtt 2010-ben felállított Szvatopluk-szobor, szemben, a Duna túlpartján Pozsonyligetfalu lakótelepe. Kép forrása.

Ahogy a sorozat első részében bemutattuk, közvetlenül az 1919-es cseh megszállás után elkezdődött Pozsony átalakítása, igaz, a két világháború közötti időszakban még kisebb, "emberarcúbb" léptékben. A második világháború után a szocialista Csehszlovákiában ez a városátalakító folyamat a korábbihoz képest egész más léptéket öltött, különösen a hatvanas évektől.

A pozsonyligeti lakótelep építése a hetvenes években. Kép forrása.

A város szempontjából fontos változás volt, hogy a második világháborút követően Magyarországtól további három falut (Dunacsún, Horvátjárfalu, Oroszvár) elcsatoltak, így létrejött a "pozsonyi hídfő", vagyis Csehszlovákia itt beékelődött a Dunántúlra. A város etnikai arányai is megváltoztak, erőszakos úton: a város német és magyar lakosságának jelentős részét kiutasították, majd az itt létrehozott internálótáborba zárták, jelentős részüket le is mészárolták. Így a város korábbi magyar-német jellege megszűnt, az ötvenes években már kétszázezres város többsége csehszlováknak vallotta magát. Azt ezt követő évtizedekben kezdődtek az óriási lakótelep-építések, 1973 és 1985 között itt épült fel Európa legnagyobb panelrengetege: a pozsonyligeti lakótelepen százezer ember él. A Csehszlovákiában nagyobb önállóságot kapott szlovák kommunista vezetésnek stratégia célja volt, hogy Pozsony legyen az ország második legnagyobb városa (hiszen Prága utólérése nyilván irreális volt) Brno után. Ez a "túlfejlesztés" viszont azt okozta, hogy az ország nyugati csücskében fekvő városba áramlott a szlovákiai lakosság jelentős része, itt koncentrálódott az iparfejlesztés. A város határmenti elhelyezkedését jól mutatja az említett pozsonyligeti lakótelep is: a legszélső panelházak alig párszáz méterre (!) húzódnak az egykori vasfüggönytől, az osztrák határtól. A lakótelep viszont alapvetően változtatta meg a pozsonyi panorámát: a várból kitekintve még a hatvanas években is ártéri erdő zöldellett a túlparton, a mai kilátás viszont inkább megdöbbendő.

Az Új-híd, hivatalos nevén Szlovák Nemzeti Felkelés hídja. Kép forrása.

Még az óriáslakótelep kiépítése előtt meg kellett oldani a Duna két oldalának összekötését. 1967 és 1972 között épült fel a város második hídja, amit az új (Cseh)szlovákia jelképének is szántak. Az egyébként impozáns híd elhelyezése a lehető legrosszabb: a rávezető gyorsforgalmi út az óváros és a vár között halad át, gyakorlatilag szétvágva a történelmi Pozsonyt. 

A Vártelek utca egykor és ma, a beazonosítást segíti a középen álló jellegzetes Jópásztor-ház. Képek forrása.

A hídra vezető gyorsforgalmi út építésekor lebontották a város egykori halásznegyedét (amit Zuckermandelnak, vagyis cukrozott mandulának hívtak a pozsonyi magyarok is - hogy honnan ered a név, nem tudni, mindenesetre talán a legfinomabb városnév Európában), a zsidónegyedet a zsinagógával, valamint a váralja, a vártelek jelentős részét. Csak a fenti képen látható házsor maradt meg, ami a süllyesztett út felett inkább bizarrul hat.

A zsinagógához vezető utca és annak helye ma. Képek forrása.

A képpárat elnézve alig hinnénk, hogy a két elemnek köze van egymáshoz, pedig a helyszín - koordinátáit tekintve legalábbis -  ugyanaz. Az egykori zsidónegyed és a már említett Zuckermandel-negyed helyén ma a híd felhajtói kanyarognak. A kép jobb oldalán a Szent Márton templom látható. 

A hídról levezető gyorsforgalmi út, balra a Szent Márton templom.

Az okozott pusztítás felett alig lehet napirendre térni: a Szent Márton templom, 11 magyar király koronázásának helyszíne szerencsére megmenekült, viszont városépítészetileg roppant méltatlan helyzetbe került: a templom előtt sose volt tér, mert a kép bal oldalán álló városfal folytatására épült rá, viszont ma egy ötsávos "városi autópálya" és egy összegraffitizett támfal alkotják a környezetét.

A 3d-s műholdképen is jól látható az óriási kár, ami a várost érte: az egykor összefüggő Óváros-Váralja-Vár hármas szétszakadt, a zsidónegyed és a Zuckermandel teljesen megsemmisült. Innen is jól látható a Szent Márton templom helyzete. Kép forrása.

A Szlovák Nemzeti Galéria dunaparti együttese. Kép forrása.

A városléptékű átalakítások mellett a városban további - jóindulattal nevezett - beavatkozások történtek. A balra látható épület az egykori Esterházy-palota, itt rendezkedett be a Szlovák Nemzeti Galéria, amit 1949-ben alapítottak, a Csehszlovákián belüli nagyobb önállóság jegyében. Ezt az épületet 1969 és 1977 között bővítették az új szárnnyal. Ebben az időszakban több közintézmény (pl szlovák rádió "fordított piramisa", vagy a tévétorony) székháza épült fel a városban, ezek mindegyike nem csak simán modern, hanem meghökkentő formájú vagy robosztus, a brutalista irányzathoz közel álló épület. A Csehszlovákián belüli nagyobb önállóság miatt sokan tekintik ezt a korszakot Szlovákiában egyfajta nemzeti építészeti útkeresésnek. Az épület egyébként meglepően hasonlít a budapesti Domus áruházra.

A pozsonyi városháza udvara. Kép forrása.

A csehszlovák városátalakító igyekezet ellenére Pozsony Pozsony maradt, jelentős részben továbbra is megőrizve történelmi és építészetileg magyar jellegét, hiszen a várost teljesen mégsem lehetett lebontani. A horizontot ma is a vár uralja, a méreteiben Győrt vagy Sopront idéző belvárosban pedig továbbra is megtekinthető a régi országház, a főnemesek palotái vagy a Mihály-kapu.