Pollack 250 - Vajta, 108 évig papíron
Lombardia? Veneto? Nem, Fejér vármegye, Vajta. Kép forrása
A szakértők szerint ez Pollack legolaszosabb épülete. Ráadásul a kastély azért is különleges, mert 108 évvel a tervek elkészítése után készült el, sőt a tervezett helytől távol, az ország másik részén. Ami változatlan maradt, az az építtető család: 1815-ben bízta meg Zichy János Pollackot egy kastély megtervezésével a Komárom melletti Szőnybe. Végül csak 1923-ban készült el az épület Zichy Aladár megbízásából a Fejér és Tolna vármegyék határán álló Vajtán.
Az épület eredeti, még Szőnybe készült alaprajza. Kép forrása
Az épület eredeti, még Szőnybe készült homlokzati rajzai és metszete. Kép forrása
Sorozatunk előző részében bemutattuk Pollack izgalmas milánói pályakezdését, testvére, Leopoldo mellett. Az ott töltött évek után Mihály 1798-ban érkezett Pestre, miután bécsi rokonaitól hírét vette, hogy a fejlődő városban sok potenciális megbízás várja. A számítása be is vált, pár évvel később már szinte sorban állt a magyar arisztokrácia, hogy vele terveztesse kastélyait, városi palotáit. Így tett a Zichy család is, akiknek egy viszonylag kicsi, de annál elegánsabb kastélyt alkotott - volna. Ugyanis hiába készültek el az épület tervei, Zichy János más tervek alapján építette fel a kastélyát (az épület ma már nem áll). Nem tudni, mi volt döntésének oka, talán több tervet is megrendelt, vagy Pollack tervét esetleg túl drágának tartotta. A tervrajzokat mindenesetre a családi levéltárban megőrizték. Így mikor a húszas években Zichy Aladár maga és családja számára lakóhelyet keresett, újra elővette a rajzokat. Az épületet nem teljesen az eredeti elképzelések szerint építette fel, néhány alaprajzi változást azért eszközöltek - például több fürdőszoba került a házba. Az áttervezéseket Havel Lipót és Schmidt Miksa végezte, utóbbi a kor egyik legjelentősebb belsőépítésze volt.
A kastély a környező tájjal. Kép forrása
Az épület csodálatosan illeszkedik a környező Fejér-tolnai tájba, az új elhelyezés remekül átgondolt.
A kastély udvara. Kép forrása
A kastélyt a szakértők nem véletlenül tartják Pollack legolaszosabb művének. A díszudvart egyik oldalán oszlopos tornác szegélyezi, abból ugrik előre a fedett kocsibehajtó - elegáns és praktikus megoldás. A Zichy család nagyon szerette az épületet, amikor csak tehették, itt tartózkodtak. 1945-ben a front elől menekülniük kellett, a kastély magára maradt, később gyereküdülő, majd iskola lett. 2000-ben vásárolta meg egy neoprotestáns Golgota Gyülekezet és példamutatóan felújította a Szántó és Mikó Építésziroda tervei szerint, és üzemelteti máig. Nem csak egyházi eseményeket tartanak itt, konferenciákra és esküvőkre is kibérelhető.
A díszterem a felújítás után. Kép forrása
A fedett kocsibehajtóból a tornácra, majd az előcsarnokba, onnan pedig az ovális díszterembe lehet bejutni. Ennek kialakítása és igényessége a báty itáliai egyetemi előadótermeit idézi, amit sorozatunk előző részében mutattunk be.
A díszterem mennyezete.
Az épület felújított részletei. Kép forrása
A kerti homlokzat. Kép forrása
A kerti homlokzat. Kép forrása
A kerti homlokzaton az ovális díszterem nyolcszögű hasábként jelenik meg. Pollack az Itáliában megszokott ovális, kerek formák helyett hazánkban gyakrabban alkalmazott szögletes elemeket. Lehet, hogy úgy ítélte meg, hogy ezek jobban illeszkednek a magyar építészeti hagyományokhoz? Mindenesetre a milánói szárnypróbálgatások után Pollack Magyarországon hazára lelt. A kalandos sorsú épületet Lombardia ihlette, mégis magyaros, hiszen hazánk talán legjellegzetesebb épülettípusa a klasszicista kisméretű kastély és kúria. Ez az épület különlegesség, hiszen 108 évig papíron maradtak a tervek. Pollacknak viszont egy sor meghatározó épülete készült el már életében. Folytatjuk!