Pollack 250 - a Nemzeti Múzeum
A Nemzeti Múzeum kupolacsarnoka. Kép forrása
Pollack Mihály életművét bemutató sorozatunk utolsó részében a főművet, a Magyar Nemzeti Múzeum épületét mutatjuk be. Ez nem csupán főmű, hanem Pollack egyik legkésőbbi épülete is, így szinte az egész életpályája ebben sűrűsödik: a milánói tanulóévek, a szekszárdi vármegyeházánál megismert praktikus elrendezés és a dégi kastélynál kifejlesztett lenyűgöző térsor, ami tudatosan vezeti a látogatót. Pollack a sorozatban bemutatott épületek mellett még rengeteg egyéb alkotással ajándékozta meg az országot: az alcsúti kastély, a pesti régi vigadó (redout), a Sándor-palota, vagy a Ludovika Akadémia, a mai NKE-főépület származik tollából. De most következzen a Nemzeti Múzeum épülete!
Berlin, Altes Museum, kép forrása
Amikor az 1802-ben alapított intézmény állandó épületének tervezése 1832-ben elindult, már álltak Európa jelentős múzeumai. Épp 1830-ban avatták Karl Friedrich Schinkel, a porosz klasszicizmus mesterének berlini épületét, ami elrendezésében és kétudvaros alaprajzi megoldásában is előképe a pesti épületnek. Noha főhomlokzata más elrendezésű, hiszen az oszlopcsarnok végighúzódik a főhomlokzaton, annyiban mégis hasonlít, hogy itt is az első emeletre lehet feljutni. Érdekes összevetés ez a mai építészeti trendekkel: a modern múzeumépületekben és bővítésekben szinte mindig lefelé vezetik a látogatót (Louvre bővítés, vagy a Szépművészeti Múzeum bővítésének tervei), a korábbi évszázadokban mindig egy lépcsőn feljutva lehetett bejárni az épületbe. A tervezők így biztosították a szükséges - szó szerinti - emelkedettséget, a lelki felkészülést.
A múzeum 1880 körül. Kép forrása
Pollack közvetlenül a nádortól, illetve az országgyűléstől kapta a felkérést, tervpályázat nélkül. Ennek egyszerű oka volt: magyar építészet kívántak megbízni, és a pályatársak korábbi tervei - valljuk be - nem sikerültek túl jól. Ebből a szempontból Pollack abszolút kimagaslott a mezőnyből, hiszen ő rendelkezett a szükséges tapasztalattal és világlátással, hiszen ilyen épületet addig még nem terveztek az országban. A múzeum a Schnikel-féle elrendezést veszi alapul, vagyis a főbejárati lépcső az első emeletre vezet. Így a földszinten önállóan megközelíthető irodahelyiségeket lehetett elhelyezni, amik így teljesen függetleníthetők voltak a látogatói forgalomtól. Ez a podeszt-szerű kialakítás ráadásul rendkívüli ünnepélyességet is kölcsönzött az épületnek.
A múzeum főhomlokzata. Kép forrása
A múzeum megközelítése nagyon gondosan megkomponált. A hatáshoz a kert és annak bejáratai is hozzátartoznak, ugyanis az épületet nem lehet szemből megközelíteni: két oldalt vezetnek be a kapuk a kertbe, ahonnan oldalról lehet elérni a főlépcsőt. Az épületen a timpanont leszámítva nincs szobordísz, ami némi ridegséget kölcsönöz az épületnek. Ez a tervek szerint nem így lett volna, a főbejárat két oldalán lévő fülkékbe és a timpanon tetejére is jelképes szobrok kerültek volna. Sőt, a lépcső két oldalán, az úgynevezett pofafalak tetején a kultúrát szimbolizáló lófékezők kaptak volna helyet (mint a bécsi parlament épületén), azonban ezek nem készültek el. A pofafalon állva szavalta el viszont a Nemzeti dalt Petőfi '48 március idusán - legalábbis a legendák szerint.
A múzeum tervei alapján készült festményen jól láthatók a tervezett szobordíszek. Kép forrása
A timpanon szoborcsoportja. Kép forrása
Az egyetlen szobrászati dísz a timpanonban található, viszont ez egy igen népes csoport: középen Pannónia látható, amint áldást oszt a művészetet, a tudományt, a történelmet és a hírnevet szimbolizáló alakoknak. A két szélen két folyóistenség szemléli az eseményt: bal oldalt a Dráva, jobb oldalt - egyetlen férfiként - a Duna alakja látható. Pannónia alakja mögött a magyar címer is feltűnik, így ez az igazi görögös-ókori jelenet magyar jelleget kapott. A szobor alkotói egyébként nem magyarok: a terveket a müncheni szobrász, Ludwig Schaller készítette, magát a kivitelezést pedig a Milánóból arra az időre Pestre költözött szobrász, Raffaello Monti végezte.
Az előcsarnok. Kép forrása
A lépcsőn felhaladva a főbejáraton át az előcsarnokba juthatunk. Ez a tavalyi felújítása óta ismét áttekinthető, eltűntek a pénztárpavilonok és a vásári jellegű ajándékbolt. A tér kialakítása díszes, elegáns, rendkívül jó arányú - épp úgy, ahogy a fiatal Pollack látta Milánóban a testvérénél. Az előcsarnok építészeti formanyelve és hangulata folytatódik a következő helyiségben, az alsó kupolateremben is:
Az alsó kupolaterem. Kép forrása
A terem minden klasszicista épület egyik nagy előképét, a római Pantheon belső terét idézi, természetesen kicsinyített és arányosított formában. Innen két oldalt a már megközelíthetők a kiállítási termek. De továbbhaladva a lépcsőházba juthatunk.
A megtört vonalú főlépcsőház. Kép forrása
Az alsó kupolacsarnokból induló lépcsőház megtört vonalú, a pihenőnél kettéágazik és úgy ér fel a középső emeletre. Magának a lenyűgöző térnek a kialakítása Pollack elképzeléseit tükrözi, a kifestés későbbi, a 19. század második felében készült. Bár rendkívül jó színvonalú (hiszen a kifestés Lotz Károly nevéhez fűződik), kissé harsány színvilágával eltér az eredeti klasszicista szellemiségtől. A lépcső tetejére felérkezve azonban egy igazi Pollack-i térbe juthatunk:
A felső kupolaterem. Kép forrása
Ez a címlapképen is szereplő felső kupolaterem, ami jól tükrözi tervezőjének ízlését, rendkívüli téralkotó képességét. Ez szintén a római Pantheon belső terét idézi, de a földszinti teremnél magasabbra törő arányokkal. Megvilágítását a tetején lévő nyílásból kapja. Az oszlopok felett a vármegyék címerei sorakoznak, mutatva, hogy ez az antik hatású terem voltaképpen a nemzet számára épült. A terem pontosan az alsó kupolaterem felett található és hasonlóan egy elosztótér: innen lehet eljutni a kiállítótermekbe, valamint a főhomlokzat mögötti díszterembe:
A díszterem rendezvény idején. Kép forrása
A díszterembe lépve rögtön feltűnik, hogy a csodálatos térnek nincs ablaka. A terem a főmlokzati oszlopcsarnok fala mögött húzódik, így a megvilágítást csak a tetőablakokon keresztül kap. Ez még különlegesebbé teszi az egyébként is káprázatosan elegáns kialakítású teret. Csodálatos a színek, az arányok, a díszes és szabadon hagyott felületek összhangja. Pollack itt valódi olaszos eleganciát csempészett be a reformkori Magyarország szívébe. A terem, ahogy az egész épület is szorosan kapcsolódik a magyar történelemhez: 1848-ban, majd 1865-től egészen 1902-ig, a Parlament átadásáig itt ülésezett az országgyűlés felsőháza. A terem két oldalán a podesztek fölé ekkor karzatokat építették, a fal előtt középen pedig az elnöki pulpitus kapott helyet:
A díszterem, mint felsőházi ülésterem. Kép forrása
A múzeum metszete a látogatói útvonalon át: főlépcső-előcsarnok-alsó kupolaterem-főlépcső-felső kupolaterem-díszlépcső. Kép forrása
A Nemzeti Múzeum épülete kivételes mű: egy építész egyik utolsó munkája és egyben főműve. A bécsi születésű, Milánóban tanult építész így nem csak magyarrá vált, hanem szorosan össze is kapcsolódott a nemzettel, hiszen legjellegzetesebb magyar épületeket tervezte meg, ráadásul a múzeum a magyar történelem legendás helyszíne is. Pollack, már csak épületeit is nézve békés, nyugodt ember lehetett. Az élete is ilyen volt, 81 évesen halt meg Pesten, családja körében. Egyik fia, Ágoston szintén építész lett - de ahogy lenni szokott, a hasonló pályát követő fiú, mindig apja árnyékában maradt. Mikor Than Mór megfestette a pályája csúcsán lévő építészt, a képen is nyugodt méltósággal tekintő Pollack kezében a Nemzeti Múzeum terve látható, nyilvánvaló volt, hogy ez élete főműve:
Than Mór: Pollack Mihály. Kép forrása