Párizs erdeje vagy üvegtorony: a Notre-Dame újjáépítése

Ma két éve, 2019. április 15-én égett ki jelentős részben a párizsi Notre-Dame. A székesegyház nem csak Párizs főtemploma, hanem a nyugati civilizáció egyik jelképe is, ezért mind a pusztulást, mind az újjáépítést óriási figyelem, felajánlások és szimbolikus lépések kísérik. A tűzvész utáni hónapokban vita bontakozott ki az újjáépítés formájáról, vagyis, hogy megjelenjenek-e kortárs kiegészítések, szerkezetek az épületen. A kezdetben ezt lelkesen támogató Macron elnök valószínűleg a közvélemény hatására meghátrált: a templom szinte az utolsó szögig a katasztrófa előtti állapotában épül vissza.

A tűzvész legnagyobb kártétele: a megsemmisült "párizsi erdő", vagyis a tetőzetet tartó 13. századi (!) fa fedélszék. Alatta a boltozat külső héja. Kép forrása.

2021. március 5. A francia kulturális és agrárminiszter ünnepélyesen közösen megjelöli az első kivágandó tölgyfát a tetőszerkezet újjáépítéshez. Kép forrása.


A templomot ért károk

A tűz apokaliptikus képei szerencsére jóval nagyobb kárt sejtettek, amint az a valóságban bekövetkezett. A katasztrófa utáni napokban "természetesen" rögtön megjelentek a hírek, hogy talán az egész boltozati rendszer megsemmisül, sőt, lehet, hogy a templom jelentős részét vissza kell bontani. A valós károk a középkori építők gondosságát és persze a fizika törvényeit igazolták. A boltozat "nem szakadt tovább", a falak is állva maradtak.

A károk leltárba vételét érdemes az építés korával összefüggésben megtenni: bár kevésbé volt szem előtt, legnagyobb kár a középkori fa tetőszerkezet megsemmisülése (címlapképen). Az azt alkotó tölgyfákat még a 13. században vágták ki, és építették össze bravúros módon (hagyományos fakötésekkel, vagyis fém elemek nélkül), hogy nyolcszáz évig hordozzák a tetőt. Ráadásul, ilyen korú és nagyságú szerkezet már nagyon kevés van a világon, hiszen épp ezek az épületek legsérülékenyebb, leggyúlékonyabb részei.

A Notre-Dame alaprajza, pirossal jelölve a beomlott boltszakaszok. Kelecsényi Kristóf rajza.

A következő jelentős kár a boltozatok beszakadása volt. A Notre-Dame boltozata szintén a 13. századból származik, a 32 méter magasan "lebegő" szerkezet még ma is statikai bravúrnak számít. A boltozat teherbírását mutatja, hogy csak azok a szakaszai szakadtak le, amik óriási terhelést kaptak: a középső, úgynevezett négyezeti boltszakaszt a beomló (egyébként a 19. században épült) huszártorony ütötte át, a többi szakaszt pedig a építkezés leszakadó állványzata. 

A Notre-Dame főhajója 2019 májusában. Kép forrása.

A megindító kép egyszerre mutatja a pusztítás súlyosságát és helyreállíthatóságát. Jól látható, hogy a két beszakadt szakasz közötti boltozat is épen maradt, még a huszártorony bezuhanása által keltett erő sem tudta magával rántani, ugyanis a bordákkal elválasztott szakaszok egymástól függetlenül viselkednek. A statikai tényektől függetlenül hátborzongató abba is belegondolni, hogy a napfény nyolcszáz év óta, mikor az akkori munkások végeztek, először sütött be ilyen irányból a térbe...

Az épület tetőgerincén "ülő" huszártorony 2018-ban. Kép forrása.

Az említetteken kívül a legtöbb embernek legfeltűnőbb és legfájdalmasabb veszteség a huszártorony pusztulása, aminek bedőlését a híradók is rögzítették. A torony nem középkori, a templom 1840 és 1864 közötti felújításakor készült, Eugène Viollet-le-Duc tervei szerint. Talán azért is kerekedett  vita éppen a huszártorony újjáépítéséből, mert az egy későbbi kiegészítése a templomnak.

A szentélyt támasztó ívek 2019 nyarán. Kép forrása.

A tűz másnapjától építészek, műemlékvédelmi szakemberek és az építőmunkások óriási erőfeszítéseket tettek a templom stabilitának biztosításáért. Az épület minden részén fa merevítőszerkezetek, óriási fém kapcsok, vonóvasak, sodronyok jelentek meg, amik már önmagukban is rendkívül látványosak. 

Az újjáépítés kérdései

A Chatres-i székesegyház fém tetőszerkezete az 1840-es évekből. Kép forrása

Az egyik legfontosabb kérdés az "erdő" visszaállítása volt. Elpusztult fa-tetőszerkezetek más anyagból való újjáépítése - stílszerűen - nem ördögtől való gondolat. Chatres középkori székesegyháza 1836-ban, felújítás közben, az egyik munkás gondatlanságából kiégett. A tetőszerkezetet az akkori új anyag, az öntöttvas alkalmazásával építették újjá, és hoztak létre egy csodálatos, "templom fölötti templomteret", ami nem mellesleg tűzbiztos is.

2021. március 5. Roselyne Bachelot  kulturális miniszter és Julien Denormandie agrárminiszter megjelölik az első kivágandó tölgyfát, amit a tetőszerkezet újjáépítéséhez használnak fel. Kép forrása.

Végül a tetőszerkezet, a "párizsi erdő" egy-az-egybeni újjáépítése mellett döntöttek. A szükséges 1000 (!) fából az első nyolcat pár hete, március 5-én jelölték ki a Loire torkolatának vidékén, ahonnan az eredeti fák is származtak annak idején. Noha egyes környezetvédő csoportok tiltakoztak, az újjáépítés ilyen módját a nagy többség támogatja: egy 2019-es yougov felmérés szerint a megkérdezettek 54 százaléka szerint a templomot úgy kell újjáépíteni, "ahogy volt" és csupán 21 százalék támogatna egy "kortárs gesztust". Az ünnepségen a szónokok a francia kultúra újjáééledéseként, továbbéléseként értékelték az eseményt. Az esemény helyszíne is különleges: a fa egy olyan ültetvényben áll, amit a francia királyok telepítettek a flotta folyamatos faanyag-ellátásának érdekében. Az óriási fákat, amikből húsz méteres gerendákat (!) készítenek majd, részben hasonló állami ültetvényekből, részben felajánlásokból szerzik be. 

A Callebaut építésziroda terve a Notre-Dame újjáépítésére. Kép forrása.

Szinte az újjáépítést követő napokban megjelentek az alternatív újjáépítési tervek. Ezek a tervek inkább az adott iroda önreklámjainak tekinthetők, viszont az újjáépítésről valóban vita kerekedett. Ez főként a huszártornyot érintette, ami a 19. század közepén épült, és az "újítás-pártiak" szerint a maga korában modern, kortárs kiegészítésnek számított. Az "ortodoxok" ezzel szemben a templom tűz előtti állapotát tekintik kiindulópontnak, minden részletében helyreállítandónak. Az ilyen kérdésekben Franciaországban az elnöknek hagyományosan nagy szava van, hiszen már szinte hagyomány, hogy egy-egy elnök építészetileg is rajta hagyja nyomát Párizson, gondoljunk csak a Louvre üvegpiramisaira. Maga az épület, a többi templomhoz hasonóan állami tulajdonban van, így a politikának effektíve nagy beleszólása volt a tervek alakulásába. Macron elnök kezdetben harcos újítás-párti volt, lehetséges, hogy ő itt kívánt "nyomot hagyni", az általa említett nemzetközi tervpályázattal, majd valamelyik terv megvalósításával. Mindenesetre azóta ő is az ortodox újjáépítők pártján áll, hogy a közvélemény nyomására, vagy egyéb megfontolásokból, az inkább politikai kérdés. A fa-megjelölés eseményéből mindenesetre látható, hogy a francia vezetés felismerte az épület szimbólum-jellegét és az egész ország, sőt az egész világ kötődését a Notre-Dame-hoz. Pontosabban ahhoz a Notre-Dame-hoz, amilyen az 2019. április tizenötödike előtt volt.