Szende András
Szende András

tájépítész

Nyugaton a városkép változatlan - rekonstrukciók az első világháború után

Az első világháború sok egyéb terület mellett a műemlékvédelemben is éles cezúrát jelent. Több országban ekkor megtörtént az, amit a civilizált korban már elképzelhetetlennek tartottak: középkori épületek egész sorát, a történelem viharait túlélt teljes városokat ágyúztak porig. Emiatt a békeidőben kialakult elveket és gyakorlatot kellett felülírni és ezeket az épületeket újjáépíteni.

A belgiumi Ypres-Ieper középkori posztócsarnoka 1918-ban és napjainkban. Kép forrása

A modern műemlékvédelem elvei már a XIX. század végére kialakultak. Ekkor vált alapvetéssé, hogy a történelem során elpusztult épületek újjáépítése kerülendő (ne feledjük, hogy ezek az elvek nem a történelem tépázta Közép-Európában, hanem az épen maradt műemlékek óriási mennyiségével büszkélkedő Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban alakultak ki). Ezt az elvet az első világháború írta felül, amikor a nyugati front mentén, Flandriában és Franciaországban addig épen maradt középkori városok egész sora pusztult el. A csaták végén nem volt kétséges, hogy ezeket az együtteseket minden változtatás nélkül újjá kell építeni. Raádásul az érintett városok mind a háborúban nyertes országok területén állnak, így a húszas évek ideológiájából következett, hogy a "németek rombolását" helyre kell állítani - természetesen a konkrét épületek lerombolásáért az antanthatalmak ugyanúgy felelősek voltak, de a történelmet a győztesek írják.


Az elpusztult városok közül mind súlyosságát, mind az épületek jelentőségét tekintve kiemelkedő a francia-belga határ menti Ypres (flamandul Ieper). A városért négy év alatt három, összesen mintegy félmillió elesettet követelő csatát vívtak, amelyek során a középkori textilipari központból tulajdonképpen egy üres mező maradt

A hentescéh székháza a háború előtt és az újjáépítés után. Kép forrása.

Az elpusztult város összes középkori épületét újjáépítették. A képen látható hentescéh-székház jól mutatja, hogy milyen aprólékos gonddal faragtak újra minden részletet - a két kép közötti harmadik állapot egy üres telek volt. 

A leuveni egyetemi könyvtár 1928-ban átadott épülete. Kép forrása.

A világháború első hónapjainak vitatott eseménye a leuveni egyetemi könyvtár megsemmisülése: a császári hadsereg bevonulása után az épület kiégett. Az antant sajtó szerint barbárságból gyújtották fel, a németek szerint hadi okokból. Mindenesetre nem csak az épület, hanem 250 000 könyv, köztük mintegy ezer középkori kódex veszett oda. A könyvtárat az amerikai kormány adományából építették újjá, de nem eredeti helyén: Whitney Warren amerikai építész tervezett egy új, flamand reneszánsz stílusú épületet. Ez az eset jól példázza, hogy a rekonstrukció nem csak konkrét épület újjáépítését jelentheti, hanem egy szellemiség, egy stílus átmentését is. Jelképként is értelmezhető, de a város stratégiai helyzetét is mutatja, hogy a könyvtár 1940-ben ismét kiégett...

Arras főtere a városházával napjainkban és 1918-ban. Képek forrásai.

A front francia oldalán is jelentős városok pusztultak el. Arras két, egymásba érő főterét árkádos polgárházak és a hatalmas városháza övezi. A háborúban ezek mind megsemmisültek, újjáépítésük nem volt kérdés, szemben a második világháborút követő időszakkal, mikor jelentős emlékek nem épültek újjá. Igaz, akkor a pusztítás sokkal kiterjedtebb és súlyosabb volt, mint az első világháború idején, ráadásul a korszellem is megváltozott: az akkori városvezetők és várostervezők sokszor lehetőséget láttak abban, hogy a régi városokat modern elvek szerint építsék újjá. Mindenesetre ezek az első világháború utáni rekonstrukciók lassan "saját jogon" is műemlékek lehetnek, hiszen ezekben az években lesznek száz évesek.

Arras világháború után újjáépített főtere. Kép forrása.