Másolni csak pontosan, szépen? Japán nyugatias építészete
A bécsi Hofburg a tokiói császári palota kerti homlokzata (1909, Katayama Tōkuma). Kép forrása
A 19. században alapvető változások zajlottak Kelet-Ázsiában. Az elszigeteltségben élő, önmagába forduló Japán egyre kétségbeesettebben figyelte, hogy a közeli Kína belecsúszik a "szégyen évszázadába" és a különböző nyugati hatalmak prédájává válik. Mikor az amerikai hadiflotta 1853 júliusában, majd fél év múlva ismét megjelent a Tokiói-öbölben, az ország vezetése rádöbbent, hogy lépniük kell, ha el akarják kerülni a szomszéd birodalom megalázó sorsát. 1867 nem csak a magyar történelemben meghatározó év: ekkor indult a császárról elnevezett Meidzsi-restauráció, ami következtében Japán nemhogy elkerülte a gyarmati sorsot, hanem pár évtizeden belül maga is - igen brutális - gyarmatosítóvá vált. Az átalakítás az élet minden területére kiterjedt, így természetesen az építészetre is. Először európai építészeket hívtak, majd japán diákokat küldtek nyugati építészeti akadémiákra és műszaki egyetemekre tanulni, végül elindult helyben is a korszerű építészképzés, a nyugati építészetet elsajátító diákokkal. Japán a távolról érkezett kíváncsiságával és ösztönösségével vette át a nyugati formákat, majd jellemző módon másolta le tökéletesen. Így bécsi paloták, német villák és amerikai típusú városi házak épültek szerte az országban Fukuokától Szapporóig.
A Meidzsi-kor egy képben összefoglalva: a felszín nyugatias, a mélyben viszont megmaradt a keleti kultúra. Kép forrása
A tokiói igazságügyi minisztérium épülete (Wilhelm Böckmann, 1895), kép forrása
Az óriási átalakulást talán legjobban az új kormányzati épületek mutatják. Hiszen minek igazságügyi minisztérium és parlament egy olyan államban, ahol az istenként tisztelt császár uralkodik és sógunok és az őket szolgáló szamurájok alkotják a társadalom gerincét? Ez a többezer éves rendszer a Meidzsi-korban megváltozott, a közigazgatást átszervezték, porosz mintára kormányt és minisztériumokat hoztak létre, az országot a francia példát követve 30 prefektúrára osztották, amik önállóságot nem élveztek, hanem kormányzati kirendeltségek voltak. A semmiből megszervezték az igazságszolgáltatási rendszert, egy új hadsereget és hadiflottát, valamint kihirdették a vallásszabadságot, így többszáz év után megszűnt a keresztények kíméletlen üldöztetése. Ez a rengeteg új funkció hatalmas mennyiségű épületet igényelt. Az országba szinte özönlöttek az építészek - a történelem későbbi folyamatait előrevetítve a legerősebb a német-porosz hatás volt. A tokiói kormányzati negyed tervezését Wilhelm Böckmann berlini építészre bízták, aki folyamatosan készítette a minisztériumok és a parlament terveit (utóbbi csak később épült fel, art deco stílusban).
Tokió, az Iwasaki-család, a Mitsubishi alapítóinak palotája (Josiah Conder, 1896). Kép forrása
A reform eredményeként megkezdődött az ország iparosítása, a japánokra jellemző módon szinte azonnal világszínvonalon. Olyan cégek jöttek létre, mint a Mitsubishi, a Yamaha zongoragyár vagy a Hitachi. Előbbi vállalatot Iwasaki Yatarō egy "munkanélkülivé" vált szamuráj alapította, aki a feudalizmus felszámolása után gépgyártó műhelyt indított, a cég máig használatos logóját a régi családi emblémából megalkotva. A sikeres család méltó palotáját egy angol építésszel, Josiah Conderrel terveztette meg. Conder egy igazi viktoriánus épületet hozott létre Tokió villanegyedében - a régi japán építészeti hagyományokat követve fából. Condert sokan a modern japán építészet atyjának is tekintik, mert évtizedeken át a frissen létrehozott Birodalmi Műszaki Főiskolán tanította a japán építészek generációit. Angol létére tiszteletbeli japánná vált, élete végéig az országban élt. Az erőteljes porosz-német építészeti befolyást kissé háttérbe szorítva angolos és helyenként franciás építészetet hozott a szigetekre.
Tokió, Mitsubishi-irodaház (1890, Josiah Conder). Kép forrása
Conder franciás épületei közé tartozik a szintén Iwasaki megbízásából tervezett Mitsubishi-irodaház, amit mintha egyenesen Párizsból röpítettek volna Tokió belvárosába. Az ablakok osztását megnézve azonban láthatjuk, hogy a régi japán hagyományokat követik. Conder így próbált adaptálódni a helyszínhez. Ez persze csak apró gesztus, a nyugati építészek szinte teljes mértékben nyugati építészetet hoztak Japánba, a helyi megbízók kérésére.
Kobe, Hunter-ház (1889), kép forrása
A reformok után nyugati üzletemberek is letelepedhettek, vállalkozhattak. Így tetta brit Edwart Hunter is, aki megalapította az Oszaka Acélműveket, a mai Hitachi cég elődjét. Letelepedve hatalmas villát építtetett családja számára Kobe nyugatiak által lakott negyedében. A ház gyönyörű ötvözete keletnek és nyugatnak, az épület formái és részletei Európát idézik, míg a fából való építkezés és az eltolható, apró táblákra osztott ablakok a japán hagyományokat követik.
Kiotó, Nemzeti Múzeum (1895, Katayama Tōkuma), kép forrása
Ahogy teltek az évek, a nyugati építész-tanárok kinevelték a japán építészek új generációit. Josiah Conder tanítványa volt Katayama Tōkuma, aki udvari építészként főleg osztrák-magyar és német tanulmányutak hatására tervezett a legjobb minőségben. A kiotói múzemépületén csak a felirat árulja el, hogy nem Bad Ischl-ben, vagy éppen Herkulesfürdőn járunk. Szintén Katayama műve a címlapképen is látható új császári palota, ami íves díszudvarával egyértelműen a bécsi Hofburg hatását mutatja.
A bécsi Hofburg a tokiói császári palota udvari homlokzata (1909, Katayama Tōkuma). Kép forrása
Az új császári palota nem csak azt mutatta meg, hogy a nyugatiak egykori gyarmatosítási célpontja már erős, önálló nagyhatalom, hanem sajátos japán gondolkodással azt is, hogy ők is képesek tökéletes nyugati építészetet művelni, ha szükséges. És úgy ítélték meg, hogy ez szükséges ahhoz, hogy felvegyék a versenyt és bizonyítsanak a világnak.
A palota egyik díszterme. Kép forrása
Dogo Onsen, régi vasútállomás (1912), kép forrása
Ahogy az építészetben lenni szokott, a nagyvárosi divat folyamatosan jutott el az egyre kisebb településekre és vált néha kedvesen esetlenné. A vidéki Japán egyik kis fürdővárosa, Dogo Onsen vasútállomása egy westernfilm díszletét idézi, csak az ablaktáblák osztása mutatja, hogy Japánban járunk (és persze a feliratok).
Shinagawa-világítótorony (1870, Léonce Verny), kép forrása
Az ország modernizálása közlekedési építmények egész garmadájának építését is szükségessé tette. A szigetvilágban a korszerű hajózáshoz elengedhetetlenek voltak a világítóronyok. Ezek megtervezésére szintén nyugati mérnököket, elsősorban franciákat hívtak meg. Léonce Verny hadmérnök dokkok, kikötők egész sora mellett jónéhány elegáns és egyben jól működő világítótornyot is tervezett.
Tokió, főpályaudvar (1914, Tatsuno Kingo). Kép forrása
Az évek során a nyugati építészet is változott - ezt Japán hűségesen lekövette. A huszadik század eleje a szecesszió időszaka, ami eleve komolyan inspirálódott a hagyományos japán építészetből. Különös módon, mint egy visszapattanó labda, ez a szecessziós irányzat Japánban is szinte azonnal megjelent. Tatsuno Kingo, aki Josiah Condert követte az építészkar élén, ezt a különös szecessziós-japános irányzatot képviselte.
Kitakyushu, Matsumoto-villa (1911, Tatsuno Kingo). Kép forrása
A Matsumoto-család villája Kitakyushu városában első ránézésre egy szecessziós brüsszeli vagy bécsi villa is lehetne, aminek tulajdonosa különösen vonzódott a japán kultúra iránt. Viszont ez egy japán villa. Vagy éppen egy nyugati villa japán átirata? Valószínűleg mindkettő egyszerre.
Oszaka, közművelődési palota (1918, Tatsuno Kingo)
Az oszakai közművelődési palota nem sok japán elemet mutat, inkább a kortárs brit birodalmi építészetet követi, ugyanúgy állhatna Liverpoolban, mint Melbourne-ben. A vörös téglát Tatsuno nyilván Josiah Conder hatására alkalmazta előszeretettel. Ugyanebben az időszakban Tatsuno már hagyományos japán formanyelvben is tervezett. Ebben az időszakban az idegenforgalom is fellendült, aminek egyik fő célpontja Nara, Japán ősi fővárosa volt. Az 1909-ben elkészült új luxusszállót már nem nyugati stílusban, hanem tradicionális formákban építették fel, illeszkedve a város hangulatához:
Nara, a városról elnevezett szálloda (1909, Tatsuno Kingo)
Az első világháború után kissé ironikus módon az amerikai építészet gyakorolt nagy hatást az országra, az európaiak háttérbe szorultak. A már évtizedek óta húzódó parlament-projekt is ebben az időszakban fejeződött be. Kenkichi Yabashi tervei szerint felépült a klasszicizáló-art deco stílusú hatalmas épület, amit a későbbi ellenség törvényhozási épületei és felhőkarcolói inspiráltak:
Tokió, parlament (1920-1936, Kenkichi Yabashi). Kép forrása
Kobe, a Hunter-ház verandája (1889), kép forrása
Japán nyugatias épületei értékes bizonyítékai egy különleges kornak, amiben egy gyarmatosításra kinézett, önálló és büszke birodalom előremenekült, és úgy döntött, hogy átveszi a nyugati civilizáció egyes elemeit. Először fordult elő, hogy az európai építészet nem hódítás, hanem követés (vagyis egyfajta utánzás) útján került egy másik kontinensre. A japán elit egy nagyon bátor és bölcs döntést hozott, mikor végigvitte a reformokat egy kétezer éve változatlan társadalomban. Viszont a sors és a történelem iróniája, hogy a japán kultúrában mindent a tökéletességig feszítenek, így létrehozták az egyik legagresszívebb és legkegyetlenebb gyarmatosító birodalmat. De az már egy másik történet, aminek részben ezekhez az épületekhez is köze van, de talán mégis elvonatkoztatható azoktól.