Szende András
Szende András

tájépítész

A középkori Bártfától a modern munkástelepig: típusházak Magyarországon

A közelmúltban több helyen lehetett olvasni, hogy az illetékes állami szervek könnyen hozzáférhető típustervekkel segítenék az építtetőket, és közvetve formálnák a magyar településképet. A szabványosított tervekkel kapcsolatban általában a "Kádár-kockának" nevezett vidéki lakóházakra gondolunk, ugyanakkor a típustervek alapján történő lakóházépítésnek hosszú múltja van Magyarországon. Sok esetben nem is sejtjük, hogy amit turistaként fényképezünk, voltaképpen típusház.

Bártfa világörökségi védelem alatt álló főtere. Kép forrása.

Nem is gondolnánk, hogy a típusházak mennyire meghatározzák Magyarország építészeti képét: a török után újjáépített falvakat, a harmincas-negyvenes évek családi házas telepeit mind-mind típusházak alkotják. Sőt, a Kádár-kockának nevezett háztípus is jól mutatja, hogy egy-egy terv szinte önálló életre kelhet, hogy elterjedjen az egész országban. Az új építkezéseket kívánja tipizálni, és az említett Kádár-kockák korszerűsítéséhez kíván támpontokat adni a Lechner Központ által most megjelentetett mintaterv-katalógus.

Ha a "típusterv" szót meghalljuk, azonnal a panelházak, vagy azok vidéki változatainak tekintett "Kádár-kockák" képe jut eszünkbe. Azonban a tipizált építkezésnek, történelmünk miatt is, nagy hagyománya van Magyarországon.