Budapest, a megskalpolt város
A Fonciére-palota kupolával és anélkül. Képek forrása
Mint az ismert Budapest az 1873-as egyesítés után épült ki igazi nagyvárossá. Ez egybeesett a historizáló építészet és városépítészet virágkorával, ahol alapvető volt az utcasarkok, kiemelt terek, látványtengelyek hangsúlyozása. Ez valóban ellentétben állt a korábbi klasszicista építészet visszafogottságával, szerénységével. Ne feledjük, hogy ez az időszak a kapitalizmus virágkora is, amikor a biztosítótársaságok, bankok egymással versenyezve építették fel székházaikat és bérházaikat, amikkel a cég stabilitását is ki akarták fejezni. Ilyen a legnevezetesebb kupola-hiányhoz tartozó épület is, amit a francia Fonciére-biztosítótársaság épített az akkori város talán legexkluzívabb pontján, az Andrássy út elején. Ahogy a fénykor véget ért, az első világháború után jelentkező modernista irányzatok számára a historizmus és a szecesszió első számú közellenséggé vált, a homlokzati díszítéseket és különösen a tetőkre épített, funkcióval soha nem rendelkező kupolákat hazugságnak, üres dísznek tartották. Ebben volt is igazságuk, viszont éppen ezek az elemek adják egy város hangulatát, építészeti értékeit - gondoljuk ma, mikor mindkét stílus újra elismert és közkedvelt (hiszen bárki szívesebben lakna egy belvárosi századfordulós házban mint egy panel-lakótelepen, ahol ilyen haszontalan építészeti elemek kétségkívül nem lelhetők fel).
A budapesti kupolák sorsát (amik építészeti értelemben egyébként nem kupolák, de a köznapi használatot átvéve ezt alkalmazzuk a cikkben) az ostrom utáni újjáépítés pecséltelte meg. Noha azért jópár megmaradt, jelentős részüket elbontották. Most ebből a sokaságból mutatunk be néhány példát, ismertet és kevésbé ismertet egyaránt.
Budapesti Műszaki Egyetem Ch-épület
Az épület új korában és napjainkban. Képek forrása
A századforduló környékén órási egyetemi fejlesztések indultak Magyarországon. Nem csak új egyetemeket alapítottak és építettek fel (Kolozsvár, Debrecen), hanem a meglévőket is erősen fejlesztették. Ekkor kezdték a mai BME (akkor még József Nádorról elnevezve) új kampuszának kiépítését az akkor még igencsak városszéli Lágymányoson. Az első épület éppen a Ch, vagyis vegyészeti épület volt. Tervezője, Czigler Győző készítette a teljes terület beépítési koncepcióját, és ennek az épületnek is a terveit, amit a városképi helyzete miatt hatalmas kupolával díszített. Sajnos a tervezési munkák befejezése után elhunyt, így az építkezést kollégái, Hauszmann Alajos és Pecz Samu folytatták. A háború utáni felújításkor tűnt el a kupola és "természetesen" az oromzati címer és a felirat is. Utóbbi kettőt a négyes metró építkezése miatt szükségessé vált felújításkor pótolták, a kupola még hiányzik, noha újjáépítésére már születtek tervek.
Hungária-bérház
Az épület új korában és napjainkban. Képek forrása
A Károly körutat uraló épületet a Katonai Biztosító építtette 1913-ban, Hoepfner Guido és Györgyi Géza tervei szerint (később a Hungária Biztosítóba olvadt a cég). Az óriási, hat emeletes épület alagsorában mozi is létesült (itt működik ma a Belvárosi Színház). A szecessziós ház, ami messziről is jól látható, amerikai felhőkarcolók csúcsaira emlékeztető art deco jellegű tornyokat kapott. Ezeket szintén egy háború utáni felújítás során bontották le, ezek nélkül az egyébként nemrég felújított épület meglehetősen csonkán hat.
Margit-híd budai hídfője
A Margit-híd budai hídfője a századfordulón és napjainkban. Képek forrása
A képpárt megnézve azonnal látszik, hogy a hídfőn álló két bérházzal igencsak elbánt a sors. Mindkettőt ugyanaz a befektető, Pozsonyi Aladár építette ugyanazzal az építésszel, Quittner Zsigmonddal, a Grasham-palota tervezőjével. Mivel kiemelt helyszínről van szó, mindkét ház szépen formált saroktornyokat kapott (a jobb oldali ház, mivel dupán sarokház, kettőt). A bal oldali ház a második világháborúban súlyosan megsérült (a város egyik utolsó meglévő háborús épületcsonkja is itt látható, a ház egyik sarkának két emelete ma is hiányzik!), a jobb oldali házra 1952-ben a lakáshiány enyhítése céljából két emeletet építettek. A tornyok így mindkét házról hiányoznak.
József körút - Krúdy utca sarok
A József körút 1894-ben és napjainkban. Képek forrása
A városban nem csupán a kiemelkedő helyeken álló kupolák hiányoznak. A főbb útvonalakat, így a Nagykörutat is végig hasonló építmények élénkítették, szinte minden sarkon állt egy. A fenti képpár a körút és a Krúdy Gyula utca sarkát mutatja, ahol 1894 óta a sarkon felépült egy háromemeletes bérpalota, aminek sarokkupolája máig megvan. Szomszédjának viszont szemmel láthatóan teljesen leegyszerűsödött a tetőzete, illetve valamelyik felújítás során egy kis tornyocskával szándékoztak pótolni a hiányt. A képpárat nézve viszont látszik, hogy a mai torony az egykorinak csupán paródiája.
Kossuth tér, Wellisch-ház
A Wellisch-ház a felújítás előtt és után. Képek forrása
A hiányzó kupolák és egyéb tetődíszek sorát egy reménykeltő példával, egy visszaállított tetőzettel zárjuk. A Kossuth tér déli oldalán álló hatalmas házat Wellisch Alfréd építész és építési vállalkozó tervezte és kivitelezte 1912-ben, saját használatra, illetve bérlakások céljára. A háború után kiépülő kormányzati negyed koncepciójának megfelelően minisztériumokat helyeztek el az épületben, aminek tetejét valósággal megskalpolták, ugyanakkor emeletráépítést is kapott. Ezzel a megváltozott arányrendszerrel állt 2014-ig, mikor a Kossuth teret érintő Steindl Imre program keretében rekonstruálták az eredeti állapotot, vagyis visszabontották a ráépítést és helyreállították az eredeti tetőzetet, a középső óriási oromzattal és a két sarokkupolával (tervező: Bánáti és Hartvig Építésziroda). Ez a felújítás, amellett persze, hogy követendő példa is lehet, jól mutatja, hogy az ilyen tetőrekonstrukciók társasházi közös költségből nem finanszírozhatók, csak központi vagy fővárosi bevonással lehetséges előre lépni. És valljuk be, sajnos a társasházakban ezernyi sürgetőbb műszaki problémát kell megoldani, mint a tetődíszekkel foglalkozni. Így valószínűleg ezeket az elpusztult díszeket jó ideig csak képeslapokon nézhetjük.