A Budai vár első rekonstruált helyisége: a Szent István terem
A terem képe. Forrás: Várkapitányság
A Szent István terem a budai vár századfordulós bővítésekor létesült egy átgondolt koncepció keretében. Az Árpád-háznak, azon belül különösen Szent Istvánnak kívántak itt emléket állítani, de demonstrálni is kívánták a magyar iparművészet akkori fejlettségét is. Ezért a termet az 1900-as párizsi világkiállításon építették meg először, ahol maga az egész mű, és több közreműködő mester is díjakat nyert. A terem a második világháborúban teljesen megsemmisült, kiégett, majd egész más belsőépítészeti elrendezés létesült a Budapesti Történeti Múzeum számára. Több éves munka után ma a budai várnak ismét van olyan helyisége, ami az 1945 előtti állapotot mutatja.
Györgyi Géza, az Ybl-iroda munkatársának látványterve az Ybl által tervezett palotabővítésről. A terv ebben a formában nem valósult meg (pl. ebben a tervfázisban még nem volt az épületnek kupolája), de már látható a Krisztinaváros felé eső új épületszárny, a Szent István terem helye. Kép forrása
A budai várpalota bővítésének és átépítésének igénye szinte a kiegyezés után felmerült. A több évtizedes tervezési és építési munka során az épület dunai oldalát megkettőzték, az új középtengelybe került a kupola. A Krisztinaváros felé eső oldalon a hegy "kipótlásával" létesült egy óriási épületszárny (ebben működik ma az OSZK). A belsők kialakításakor született az a koncepció, hogy az egyes szárnyakban egy-egy uralkodóháznak emléket állító terem létesül, amit az arra a korra jellemző stílusban alakítanak ki: így született a dunai szárnyban a neobarokk Habsburg-terem, a krisztinavárosi szárnyban a neoreneszánsz Hunyadi-terem és végül a két szárnyat összekötő nyaktagban az Árpád-háznak emléket állító neoromán Szent István terem (érdekes módon például az Anjou-házról nem emlékeztek meg).
A Habsburg és a Hunyadi terem. Ebbe a sorba illeszkedett bele harmadikként a Szent István terem. A második világháború alatt mindhárom terem súlyosan, de nem helyreállíthatatlan módon megsérült, viszont mindegyiket elbontották. Képek forrása
A Budai vár bővítésekor a munkákat vezető Hauszmann Alajos kifejezett szándéka volt, hogy magyar anyagokkal és magyar mesterekkel dolgozzon. Ez fokozottan igaz volt a Szent István teremre, amit ráadásul elsőként nem is a várban, hanem az 1900-as párizsi világkiállításon mutattak be a nagyközönségnek, demonstrálva ezzel a magyar iparművészet feljettségét (a bemutató sikeres volt, a terem nagydíjat is nyert). Ez a szándék valóban látszik is a kialakításon, tulajdonképpen a különböző iparművészeti szakágak bemutatótermeként is tekinthetünk a Szent István teremre. A faburkolatokat és bútorokat Thék Endre, a textiliákat a Haas és Fiai vállalat, a kerámiaelemeket természetesen a pécsi Zsolnay-gyár szállította.
A várudvar a kupolából fényképezve 1945-ben, a kép jobboldalán a nyaktag, első emeletén a Szent István teremmel. Kép forrása
A terem, a palota egészéhez hasonlóan súlyosan (de nem helyreállíthatatlanul) megsérült az ostromban, különösen az utolsó napokban kitört tűzben. Az újjáépítés során hangsúlyosan (és helyesen) törekedtek az akkor feltárt középkori épületrészek bemutatására, viszont a török utáni évszázadokban kiépült palota egyetlen helyiségét sem állították helyre, sőt a kevésbé sérült termeket is átépítették, így a már említett három uralkodóházat dicsőítő termet, továbbá a kápolnát, a nagy báltermet, sőt, elbontották a főhomlokzati Habsburg lépcsőt, a főőrség és a lovarda épületét is (utóbbi kettő az elmúlt években épült vissza).
A terem helyén a hatvanas években létesült szobák bontása. Kép forrása
A barokk és az Ybl-Hauszmann-kori szárnyat összekötő nyaktag a rekonstrukció előtt és után, ahol a terem is található. Kép forrása: Várkapitányság
Így teljes átépítésre került a nyaktag is, benne a Szent István teremmel. Mint a fenti kép bal oldalán látható, a tag felújításakor azt a hibát is elkövették, hogy azt az (egyszerűsített) barokk kori homlokzattal látták el, pedig későbbi épületszárnyról van szó. Az épületszárnyban a Budapest Történeti Múzeum (BTM) főbejárata, előcsarnoka, az emeleten pedig kutatószobák és raktárhelyiségek kaptak helyet. A mostani, Várkapitányság megbízásából megvalósuló helyreállítás után már laikusok számára is jól látható a különbség a bal oldali neobarokk és a jobb oldali barokk épületszárny között.
A nyaktag udvari homlokzata. Kép forrása: Várkapitányság.
Az udvari homlokzatot a háború után nem alakították át, így azt "csupán" tiszítani, kezelni kellett. Az oromzat viszont rekonstrukció, ahogy a különleges, ívelt nyílászárók is. A kapu mögött volt a BTM korábbi főbejárata, ami mögött, igazi hatvanas éveki hangulatot árasztó belső terek sorakoztak.
Az épületszárny első emeletének eredeti tervrajza, pirossal a most átadott helyiségek. A 83 négyzetméteres Szent István terem az épületszárny közepső és Krisztinaváros felé eső ablakát foglalja el. Kép forrása
A most átadott ütem tehát nem csupán a Szent István termet foglalja magába, hanem annak előszobáját, az azok előtt húzódó folyosót és egy Cercle (vagyis társalgó) termet is, ami már a teljesen átépített OSZK-szárnyba esik, így az alacsonyabb belmagassággal lett helyreállítva.
A terem előtt húzódó, rekonstruált folyosó. Kép forrása
Az első helyiség tehát a helyreállított, udvarra néző folyosó. Itt szinte minden, az ablakok, a falburkolat, a mennyezet is rekonstrukció. Azért szinte, mert a hatvanas éveki burkolatok bontásakor jónéhány eredeti maradvány került elő, ezeket eredeti állapotukban konzerválva meghagyták (az eltérő színű burkolatok a falon). A négy falikarból három eredeti, évtizedekig a Várkert-kioszkban hevertek raktáron. A negyedik pótlás, de ki tudná megmondani, melyik az...
Az egykori Cercle-terem Havadtőy Sámuel installációjával. Kép forrása: Várkapitányság
A már említett egykori Cercle-terem szolgál most a Szent István terem előszobájaként. Mivel az OSZK-szárnyat jelentősen átépítették, ezért ez a terem mai kialakítással és alacsonyabb belmagassággal újult meg.
A Szent István terem a Cercle-terem felől. Forrás: Várkapitányság
Az előtérből léphetünk be a Szent István terembe. Itt tulajdonképpen nincs kiállítási tárgy, hiszen maga a terem és annak néhány bútora a legfőbb látnivaló. A képeket nézve és a helyszínen felvetődik a kérdés, hogy hogy lehetett ezt az együttest gyakorlatilag a semmiből újrateremteni?
A mennyezet kerámiaelemeinek behelyezése. Kép forrása: Várkapitányság
A helyreállítás tervezése 2015 körül kezdődött Potzner Ferenc vezetésével, aki a Várkertbazár felújítását is tervezte. A későbbiekben Angyal Tibor építész és Rostás Péter folytatta a munkát, természetesen egy egész csapat vezetőjeként. A terem eredeti tervei és számos archív fénykép is fennmaradt, ebből lehetett kiszerkeszteni az utolsó facsavart és függönyrojtot-bojtot is. Ráadásul - mivel a terem a felavatása után híres és népszerű lett - pár évvel az avatás után Groedel Ármin fakereskedő terézvárosi, Lendvay utcai villájába felépíttette a terem egyszerűsített mását. Ebben az azóta átalakított teremben ma ortodox kápolna működik, de számos részlet itt megvizsgálható volt, és ez nagyban segítette a kutatást és a tervezést.
Az egyik címer faragás közben. Kép forrása: Várkapitányság
A tervezés után következett a kivitelezés, ami a feladat jellegéből adódóan nem is vált szét élesen, hiszen számos illesztést, részletet a munkák közben kellett megoldani a tervezőknek és a résztvevő műhelyeknek közösen. Elég arra gondolni, hogy a faelemek hagyományos ácskötésekkel készültek annak idején és most is, vagyis fém elemek, csavarok használata nélkül. A tervek, a fényképek nem adtak vissza minden részletet, csatlakozási pontot, a kerámia-elemeknél egész máshogy viselkednek az elemek kiégetés előtt és után.
A kerámialapra festett királyportrék beemelése. Kép forrása: Várkapitányság
A terem helyreállítása a magyar iparművészet ismételt diadala: a faburkolatokat, bútorokat és ajtókat a Pápai Asztalos Kft, a kárpitokat a pécsi Rovitex Kft, a kerámiaelemeket az eredeti gyártó Zsolnay gyár készítette (így két pécsi cég is részt vett a munkában). A parkettát egy újpesti asztalosüzem alkotta újra. Különleges kihívást jelentett a fenti képen látható királyportrék rekonstrukciója: az eredeti, Roskovics Ignác festette képek ma is megtalálhatók a parlamentben, annak idején is azokat másolták át nagyméretű kerámia (azon belül pirogránit) lapra. Az "átmásolás" itt komoly festőművészeti és porcelánfesési munkát jelentett, amit Ódor Bence István, Garai Mónika és Deák Anita végzett. Az ilyen fajta kerámiaképek előállítása nagyon bonyolult: minden szín felhordása és az aranyozás után ki kell égetni a táblát, hogy a színek ne olvadjanak egybe, ráadásul minden árnyalat különböző hőfokot igényel.
A kandalló részlete. Kép forrása: Várkapitányság
A kandalló egy kis részlete előkerült, ami alapján pontosan be lehetett azonosítani a színeket, azonban ennek rekonstrukciója sem volt egyszerű: először is ki kellett kísérletezni, hogy milyen égetés szükséges az árnyalatok kialakításához, ráadásul az egyes elemek térfogata változik az égetés során, így nagyon gondosan kellett eljárni, hogy az elemek összeépítésekor ne egy jóval nagyobb kandalló jöjjön létre...
A terem az előtér felől. Kép forrása: Várkapitányság
A terem befejezéséig további nehézségek/kihívások vártak a közreműködőkre: a kerámia és faelemek összeépítése, az aranyozás, a bútorok méretének meghatározása, a padlót alkotó különböző faanyagok összerakása, a csillárok rekonstukciója, a szövetek, kárpitok meghatározása. Az eredmény azonban magáért beszél. A termet az egykori előszobán keresztül lehet elhagyni, onnan már visszatérünk a barokk szárnyba, vagyis ami maradt belőle. Egyelőre itt ér véget a budai palota rekonstruált termeinek sora. Noha a Szent István terem volt a palota talán legösszetettebb, legkülönlegesebb helyisége, mégis érdemes volt ezzel kezdeni a rekonstrukciót, hiszen a helyére könnyen elbontható kutató és raktárhelyszobák épültek. Így elmondható, hogy a Várkertbazár, a lovarda és a főőrség rekonstrukciója után, Szent István napján megkezdődött "a Budai várpalota visszavétele".