A modern építészetet a szemlélők gyakran (és jogosan) lélektelennek, üresnek gondolják. Azonban számos példa van arra, hogy korunk épületei többletjelentést hordoznak, tükrözik a hely szellemét, hagyományait.
"Dávid király hárfája" híd Jeruzsálemben. Kép forrása
Kritikusai gyakran vádolják a modern építészetet azzal, hogy kiüresedett (illetve, hogy már eleve üres volt), és az építészetet a funkciók kiszolgálására szűkíti. Való igaz, a "hagyományos modern" építészeti iskolák, például a bauhaus kifejezetten elvetették nem csak a korábbi építészeti hagyományokat, hanem az épületek mögöttes tartalmának megjelenítését is (például egy bauhaus jellegű középület, templom sosem reprezentatív). Ez a merev hozzáállást már a modern építészet hőskorában sem vették sok helyen komolyan, gondoljunk csak a két világháború közötti magyar építészet számos szép és a magyar építészeti hagyományba illeszkedő alkotására. A későbbi évtizedekben a posztmodern mozgalmak fő célja ezen üresség megtöltése volt. A kortás építészet így már kevésbé dogmatikus, számos példa mutatja, hogy a mai épületek többletjelentést is hordozhatnak.
Békés megyében, a szántóföldek közötti "oázisban", hatalmas park közepén található Ybl Miklós egyik remekműve, aminek felújítása a végéhez közeledik.
A frissen felújított kastély kerti homlokzata. Kép forrása
A kastélyt 1875 és 1879 között építette a Wenckheim-család, József és felesége, Krisztina. Hét gyermekükkel a nyarakat töltötték itt, a téli hónapokat a mai Szabó Ervin Könyvtárnak helyet adó családi palotában "vészelték át". Az osztrák polgári család a török után, hadiszállításokért cserébe kapta meg szinte teljes Békés vármegyét, és váltak magyar nemessé, többek között miniszterelnököt is adva az országnak. A kastély tervezését nem kisebb építészre, mint Ybl Miklósra bízták, így jött létre az ország egyik legnagyobb és sokak szerint legszebb kastélya. A német neoreneszánsz külső modern belsőt takart: a kastélyban gáz-, majd villanyvilágítás, telefon működött, a kertészetből kisvasút szállította a terményeket a konyhára, a kertben lovaspálya, teniszpálya, úszómedence, sőt kisrepülőtér szolgálta a család kényelmét.
Az Óbudai Gázgyár mellett bújik meg az üzem alkalmazottjainak telepe, amit a gyáregyüttessel ellentétben kevesen ismernek, pedig a Wekerle mellett Budapest egyik legérdekesebb lakótelepe.
Lakótelep... panel, elidegenedés, szociális feszültségek. Pedig a háború előtt is épültek lakótelepek Magyarországon. Ilyen a győri Ágyúgyári lakótelep, de hasonló a Wekerle, a MÁV megannyi tisztviselő és munkásnegyede, az ózdi Velence, a diósgyőri Vasgyári kolónia, vagy a Zsil-völgy telepei. Ezt a folyamatot a korszerűnek számító ipartörvények segítették, amik nem csak a munkaidőt, a gyári juttatásokat szabályozták (és nem mellesleg hozzájárultak a gazdasági fellendüléshez), hanem kötelezővé tették a nagyvállalatoknak a munkáslakás-építést, sőt azt 1908-tól húsz évre adómentessé tették. Természetesen amikor a Főváros felépíttette a gázgyárat 1913-ban, akkor lakásokat épített nem csak a munkások, hanem a vezetőség számára is (a korabeli szokásnak megfelelően a gyár két oldalára). A tervező a magyar szecesszió egyik elfeledett alakja Almásy Balogh Lóránt volt.
A későmodern építészet számos közutálat övezte házat hagyott örökül. Értékes alkotásait viszont az utóbbi években kezdjük felfedezni, ezek közül egész sor található a Balaton-parton.
A későmodern építészet Magyarországon többnyire "nemszeretem" korszak: sokan a kor elnyomó rendszerének betonba öntött megtestesülését látják ezekben az épületekben (amit gyakran tévesen "szocreálnak" nevez a köznyelv), ráadásul a felhasznált rossz minőségű alapanyagok miatt ezek a házak sokszor csúnyán öregednek, műszakilag is elavultak. Ugyanakkor a "retró életérzés" elterjedésével ez a korszak is egyre inkább divatba jön, és lassan értékeljük a jó színvonalú alkotásait. Ezekből a "szerethető" épületekből egész sor található a Balatonparton.
Erdély-szerte jelentős építészeti emlékek állnak a végpusztulás szélén. Azonban egyre több helyen figyelhető meg a megújulás is. Háromszék két, egymáshoz közeli falvában egy-egy reneszánsz kastély éli napjainkban reneszánszát.
A megújuló emlékek közé tartozik két székelyföldi, háromszéki falu kisebb kastélya is. Az egymáshoz közeli Olasztelek Daniel-kastélyát és Miklósvár Kálnoky-kastélyát az elmúlt években újították fel. Mindkét esetben az örökösök megbízásából történtek a munkák és mindkét kastély idegenforgalmi célokat szolgál. A miklósvári kastély ráadásul kiemelkedő közösségi központja a környéknek. Ezek a kastély-felújítások önmagukon túlmutató jelentőségűek: nem csak értékes épületek menekültek meg az enyészettől, hanem munkahelyek jöttek létre (már az építkezés során is), és az idegenforgalmi fejlesztés jótékony hatással van a környékre is, egy új, magas építészeti és üzletvezetési minőség honosodik meg a környéken, ráadásul a tulajdonos Kálnoky-család kiterjedt kapcsolatrendszere révén a vendégkör jó része is az európai vezető rétegek közül kerül ki.
A ma száz éve aláírt trianoni békeszerződésre tíz, kevésbé ismert épülettel emlékezünk.
1. Vöröskő vára
A Kis-Kárpátok erdőségében megbújó vár. Kép forrása
Pozsonytól északra, a Prágába vezető út egyik hágója fölött, annak védelmére épült az óriási vár. Ma is álló, reneszánsz formájára a Fugger-család építette. A famíliának rengeteg érdekeltsége, bányája, földje volt a Felvidéken, bár hozzáállásukat jól jellemzi, hogy nevükből származik a "fukar" szavunk. A biztonságos, de meglehetősen rideg épületet a későbbi tulajdonosok, a Pálffyak építették át, így a vastag falak könnyed és pompás barokk tereket rejtenek.
A lassan 101 éve megkötött trianoni békediktátum az egyéb veszteségek mellett a magyar építészet számos jelentős emléke is a határokon túlra került. Ezek közül nézzük a tíz legismertebbet, legjelentősebbet!
A Pozsony látképét megkoronázó erőd az ország nyugati bejáratát őrizte, amire szükség is volt, hiszen a magyar történelem korai szakaszában többször is innen érte német támadás az országot. A vár (és a város) jelentősége Mohács után nőtt meg, mikor fokozatosan az ország fővárosává vált. A négytornyos főépület ekkor vált különös módon asszimetrikussá, ugyanis a délnyugati (Bécs felé eső) toronyban őrizték a koronát, így azt külön megerősítették (ez az erősített torony látható a képen balra). A törökvész elmúltával a várat barokk stílusban építették át, viszont 1811-ben leégett. Évtizedekig a kiégett falak emelkedtek a város fölé, csak a csehszlovák időszakban, 1953 és 1968 között építették újjá.
A modern építészetelmélet szerint egy elpusztult épület újjáépítése "szentségtörés". De mi a helyzet sosem volt "régi épületek" építésével? Az már egyenesen az istenkáromlás esete! Nézzünk pár ilyen esetet!
New York, Seven at boerum lakóházak. 2014-ben épült. Kép forrása
A modern építészeti felfogás szerint, ahogy a történelem is, úgy az építészet is egyenes vonalú fejlődést mutatott, míg eljutott a mai építészeti formanyelvig. Ennek megfelelően egy régi, elpusztult épület újjáépítése, rekonstrukciója "szentségtörésnek" számít. Ugyanakkor több esetben előfordul, hogy a megrendelő régi stílusú épületet óhajt, és ennek megfelelően keres építészt. Ha sikerül olyan tervezőt találnia, aki magas színvonalon tud "stílusban tervezni", nem "újgazdag" gipszoroszlános ház születik, rossz arányokkal, silány anyagokból, hanem egy adott korra megtévesztően hasonlító épület.
A múlt héten bemutatott megújuló borsi Rákóczi-kastélyon kívül számos reneszánsz kastély várja sorsa jobbra fordulását a Kárpát-medencében. A legtöbb sajnos a végpusztulás szélén...
A magyar reneszánsz építészet legtöbb emléke a mai határokon kívül található. Ezek között több kastély, várkastély is van, különösen sok Erdélyben és a Felvidéken. A felvidéki kastélyok legtöbbje viszonylag jó állapotban van (bár itt is találni erősen romosodót), több éppen az elmúlt években újult meg, viszont az erdélyi kastélyok állapota egy-két kivételtől eltekintve elkeserítő. Pedig ezek az épületek valóban különleges emlékei a magyar kultúrának: akkor épültek, mikor az ország közepe török hódoltság alatt pusztult, jelentős főúri családok, a Rákócziak, Báthoryak, Bethlenek megbízásából.
A szentbenedeki Kornis-kastély 1940-ben és napjainkban. Képekforrása
A bodrogközi Borsi várkastélya nem csak építészetileg értékes: 1676 március 27-én emeleti sarokszobájában született II. Rákóczi Ferenc. A sokáig romosodó épület felújítása ezekben a hónapokban fejeződik be.
A várkastély főkapuja az egykori vizesárokkal. Képekforrása
Sátoraljaújhely központjától alig pár kilométerre, a határ túloldalán fekszik Borsi. A falu szélén, egykor vízesárokkal körülvett szigeten áll a várkastély. Az épületet a fejedelem dédanyja, Lórántffy Zsuzsanna építette át fényűző reneszánsz kastéllyá, de rezidenciaként sosem használták. Rákóczi is csak véletlen folyamán született itt, Zrínyi Ilona épp úton volt Munkácsról Regécre. A kastély mindenesetre e véletlen miatt fontos szerepet játszik a magyar emlékezetben. A "kuruc fészek" a XVIII. századtól főként gazdasági célokat szolgált, de egyre rosszabb állapotba került, a XX. század elején egyik szárnyát le is bontották. A már szinte romos épület helyreállítása 2000-ben kezdődött, majd 2018-ban kapott nagyobb lendületet, mikor jórészt a magyar, kisebb részben a szlovák kormány finanszírozásában 1,6 milliárd forintos projekt keretében elkezdték a felújítást. Ez a munka ezekben a napokban fejeződik be, a kastély a tervek szerint nyáron nyitja meg kapuit a látogatók előtt.
Az egyre magasodó MOL-székház egyre erősebb vitákat generál. Ennek apropóján nézzük, milyen felhőkarcoló-tervek, és kisebb-nagyobb toronyházak születtek az elmúlt évszázadban Budapesten!
Gregensen Hugó 1927-es terve a Madách tér-Deák tér sarkára épülő felhőkarcolóról (mellette jól látható az Anker-ház). Kép forrása
Az elmúlt hetekben a Fudan Egyetem tervezett budapesti egysége kapcsán előtérbe került a kínai felsőoktatás. Az alábbiakban bemutatjuk az utóbbi évek legjelentősebb kínai egyetemi fejlesztéseit.
A Jiatong-Liverpool Egyetem központi épülete Szucsou városában. Kép forrása
Az UNESCO műemléki szervezete, az ICOMOS magyar bizottsága minden évben kiosztja a legszínvonalasabb műemlék-felújításoknak járó díjat. Tekintsük át a díjazott munkákat, illetve azok tervezőit, megrendelőit!
A máriapócsi katolikus templom a felújítás előtt és után. Képek forrása.
Ma két éve, 2019. április 15-én égett ki jelentős részben a párizsi Notre-Dame. A székesegyház nem csak Párizs főtemploma, hanem a nyugati civilizáció egyik jelképe is, ezért mind a pusztulást, mind az újjáépítést óriási figyelem, felajánlások és szimbolikus lépések kísérik. A tűzvész utáni hónapokban vita bontakozott ki az újjáépítés formájáról, vagyis, hogy megjelenjenek-e kortárs kiegészítések, szerkezetek az épületen. A kezdetben ezt lelkesen támogató Macron elnök valószínűleg a közvélemény hatására meghátrált: a templom szinte az utolsó szögig a katasztrófa előtti állapotában épül vissza.
A tűzvész legnagyobb kártétele: a megsemmisült "párizsi erdő", vagyis a tetőzetet tartó 13. századi (!) fa fedélszék. Alatta a boltozat külső héja. Kép forrása.
2021. március 5. A francia kulturális és agrárminiszter ünnepélyesen közösen megjelöli az első kivágandó tölgyfát a tetőszerkezet újjáépítéshez. Kép forrása.
Pozsony 1919-ben megkezdett átalakítása a második világháború után nagy léptekkel folytatódott: az egykori magyar megyeszékhelyt szocialista nagyvárossá kívánták formálni. Ehhez felépítették Európa legnagyobb, százezer ember befogadó lakótelepét, amit egy híddal és egy gyorsfogalmi úttal kötöttek össze a belvárossal, lebontva a történelmi város jelentős részét. A szocialista (Cseh)szlovákia új jelképét az ország legelismertebb hídtervezője, a magyar Tesár Árpád tervezte.
A pozsonyi vár előtt 2010-ben felállított Szvatopluk-szobor, szemben, a Duna túlpartján Pozsonyligetfalu lakótelepe. Kép forrása.
Ahogy a sorozat első részében bemutattuk, közvetlenül az 1919-es cseh megszállás után elkezdődött Pozsony átalakítása, igaz, a két világháború közötti időszakban még kisebb, "emberarcúbb" léptékben. A második világháború után a szocialista Csehszlovákiában ez a városátalakító folyamat a korábbihoz képest egész más léptéket öltött, különösen a hatvanas évektől.
Az első világháború sok egyéb terület mellett a műemlékvédelemben is éles cezúrát jelent. Több országban ekkor megtörtént az, amit a civilizált korban már elképzelhetetlennek tartottak: középkori épületek egész sorát, a történelem viharait túlélt teljes városokat ágyúztak porig. Emiatt a békeidőben kialakult elveket és gyakorlatot kellett felülírni és ezeket az épületeket újjáépíteni.
A belgiumi Ypres-Ieper középkori posztócsarnoka 1918-ban és napjainkban. Kép forrása.
A modern műemlékvédelem elvei már a XIX. század végére kialakultak. Ekkor vált alapvetéssé, hogy a történelem során elpusztult épületek újjáépítése kerülendő (ne feledjük, hogy ezek az elvek nem a történelem tépázta Közép-Európában, hanem az épen maradt műemlékek óriási mennyiségével büszkélkedő Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban alakultak ki). Ezt az elvet az első világháború írta felül, amikor a nyugati front mentén, Flandriában és Franciaországban addig épen maradt középkori városok egész sora pusztult el. A csaták végén nem volt kétséges, hogy ezeket az együtteseket minden változtatás nélkül újjá kell építeni. Raádásul az érintett városok mind a háborúban nyertes országok területén állnak, így a húszas évek ideológiájából következett, hogy a "németek rombolását" helyre kell állítani - természetesen a konkrét épületek lerombolásáért az antanthatalmak ugyanúgy felelősek voltak, de a történelmet a győztesek írják.
A közelmúltban több helyen lehetett olvasni, hogy az illetékes állami szervek könnyen hozzáférhető típustervekkel segítenék az építtetőket, és közvetve formálnák a magyar településképet. A szabványosított tervekkel kapcsolatban általában a "Kádár-kockának" nevezett vidéki lakóházakra gondolunk, ugyanakkor a típustervek alapján történő lakóházépítésnek hosszú múltja van Magyarországon. Sok esetben nem is sejtjük, hogy amit turistaként fényképezünk, voltaképpen típusház.
Bártfa világörökségi védelem alatt álló főtere. Kép forrása.
Nem is gondolnánk, hogy a típusházak mennyire meghatározzák Magyarország építészeti képét: a török után újjáépített falvakat, a harmincas-negyvenes évek családi házas telepeit mind-mind típusházak alkotják. Sőt, a Kádár-kockának nevezett háztípus is jól mutatja, hogy egy-egy terv szinte önálló életre kelhet, hogy elterjedjen az egész országban. Az új építkezéseket kívánja tipizálni, és az említett Kádár-kockák korszerűsítéséhez kíván támpontokat adni a Lechner Központ által most megjelentetett mintaterv-katalógus.
Ha a "típusterv" szót meghalljuk, azonnal a panelházak, vagy azok vidéki változatainak tekintett "Kádár-kockák" képe jut eszünkbe. Azonban a tipizált építkezésnek, történelmünk miatt is, nagy hagyománya van Magyarországon.
Tovább zajlik a közéleti vita a budavári Szent György tér építészeti megformálásáról. A napokban ismét előkerült egy korábbi pályázatból származó látványterv, ami alternatívát jelenthet a rekonstrukciós, újjáépítő megoldásokkal szemben. Az alábbi két kép szinte egy látószögből mutatja a várpalota kapuját jelentő tér egy-egy beépítési elképzelését.
A közelmúltban kisebb vihart kavart a német közszolgálati tévé Budai várról forgatott tudósítása, miszerint az "1944-es állapotok" visszaépítése a diktatúra visszatérését jelenti. Ha ez így van, Németországban elkeserítő a helyzet: az országban az utóbbi években egyre-másra épülnek újjá a második világháborúban megsérült és a hatvanas-hetvenes években lebontott királyi lakok.
A berlini Köztársasági palota (Palast der Republik, épült 1973-1976, lebontva 2008-ban) és a helyére visszaépülő Stadtschloss, a porosz királyok és német császárok rezidenciája (újjáépítve 2013 és 2021 között). Képekforrása.
Pozsony az elmúlt száz évben gyökeresen átalakult, átépült. Az egykori magyar-német lakosú vármegyeszékhelyből mára szlovák főváros lett, Európa legnagyobb lakótelepével, szocialista állami épületekkel, sőt high tech felhőkarcolókkal. Ezt az építészeti-városépítészeti átalakulást mutatjuk be, az első részben a két világháború közötti időszakban.
Pozsony 1900 körül. A város még csak a Duna bal partján terült el, a hegyen az 1811-ben kiégett vár romjai. Kép forrása.
Amikor Pozsonyt 1919 újévén megszállta a cseh hadsereg, az ország hatodik legnagyobb városát vették birtokba, aminek lakossága 80 ezer fő volt. A korábbi koronázóváros ekkor többnemzetiségű volt, a lakosság 40%-át magyarok, 40%-át németek, 15%-át pedig szlovákok alkották. A viszonylag kis lakosságszám mellett Pozsony talán az akkori ország legjobban kiépített infrastuktúrával rendelkező nagyvárosa volt: villamosvasút, közművek, modern vásárcsarnok, pályaudvar, színház szolgálta a lakosságot, a középkori és barokk belvárost pedig szép bérház-és villanegyedek egészítették ki. A város természeti környezete is ideális volt: a Duna túlpartján evezősházak, ártéri erdő terült el, a Kis-Kárpátok erdőségei szinte a házak küszöbéig értek. A várost villamosvonal (!) kötötte össze Bécs belvárosával. Az új uralom alá került város átformálása egy ma is ismerős akcióval, egy szobordöntéssel indult.
Pfaff Ferenc nem tartozik az ismert magyar építészek közé, pedig alkotásaiban milliók fordulnak meg nap mint nap: Kolozsvártól Pécsig, Aradtól Miskolcig 28 város "modern városkapuját", vagyis pályaudvarát tervezte. Épületei szépek, elegánsak, ma is jól használhatók, meghatározó elemei a városok arculatának és erős építészeti jelei az egykori magyar államnak és kulturális-építészeti jelenlétnek.
A XIX. század második felében épült vasúti épületek és műtárgyak (vagyis hidak, alagutak, töltések) nagyban befolyásolják egy-egy adott ország képét. A hatalmas mennyiségű tervezési feladatot megkönnyítendő, a társaságok típustervekkel dolgoztak, így fordulhat elő, hogy a történelmi Magyarországon lépten-nyomon gyakorlatilag ugyanolyan állomásépület fogadja a vasúton érkezőt (ahogy Nagy-Britanniában, Németországban és több nagy vasútépítészeti hagyománnyal rendelkező országban is). Ez nem csak praktikus megoldás volt, hanem ezáltal egy közös és markáns "arculat" vonul végig az egész országon: ennek részei a különféle méretű települések állomásai, az pályaőrök lakóházai, sőt még a kerítések is. A nagyobb városok pályaudvarai szintén típustervek alapján épültek, ugyanakkor a MÁV főépítésze, Pfaff Ferenc mindegyiket egyedivé formálta, úgy, hogy közben nagyon is hasonlítanak egymásra.
Az egykori épületek újjáépítésére, vagyis a rekonstrukcióra gyakran úgy tekintünk, mint egy provinciális kelet-európai jelenségre, aminek segítségével a történelem vesztes oldalára került népek "sosem volt dicsőséget hazudnak maguknak". Ez természetesen nem igaz, ahogy számos nyugat-európai példa is bizonyítja. Az utóbbi évek legnagyobb, egész városnegyedre kiterjedő ilyen beruházása Frankfurtban történt.
Az 1974-ben épült és 2009-ben lebontott új városháza, és a helyére visszaépített piactér. A gif elemeinekforrása.
Ki nem szeretne kertes házban lakni? Kellemes csend, kert, nyugalom. Azonban mi történik, ha százezrek, sőt milliók költöznek a kertvárosba? Létrejön a "városszétfolyás" jelensége, mikor az adott település, mint egy folyadék, határtalanul szétterjed, felemésztve a környező tájat, vidéket. Ez természetesen számos városüzemeltetési, közlekedési és környezeti problémával is együtt jár.
Kép forrása. Kertváros az Egyesült Államokban, Las Vegas mellett.
Az építészet a legdemokratikusabb művészeti ág. Élvezetéhez nem kell múzeumba menni, vagy éppen árverésre járni. Ugyanakkor a "műalkotásokat" akkor is látjuk, ha éppen nem akarjuk, sőt, ezekben élünk, dolgozunk, szórakozunk. Ezért az építészet és az épített környezet - közügy.
Az archiTEXTÚRA blog ezzel a közüggyel, a magyar építészet, városépítészet és tájépítészet értékeivel és kihívásával foglalkozik. Alapvetően nem az egyes épületek és beruházások építészeti kritikájáról lesz szó, hanem a tágabb összefüggésekről, a jó vagy éppen rossz példa mögött álló szemléletről, épített örökségünkkel való sáfárkodásról, az illeszkedésről, vagy éppen a fenntarthatóságról. Fontos szerephez jutnak majd az olyan időszerű témák, mint a rekonstrukció, a lakóparkok jelensége, környezetünk túlépítése, vagy a gépkocsihasználat a XXI. századi városban.
Az archiTEXTÚRA blog egyik központi témája az örökségvédelem, elsősorban a történelmi Magyarország műemlékeinek, a frissen megújult, vagy éppen üresen pusztuló emlékek bemutatása. Azonban egy-egy emlék nem csak önmagában áll, gyakran az egész környező tájat meghatározza, mint a kevéssé ismert majki remeteség, sőt, gyakran egy-egy település vagy régió fejlődésének záloga is lehet. (A külön nem jelölt képek saját felvételek.)
Részlet a telepről. Kép 
A pozsonyi vár. Kép 
A szentbenedeki Kornis-kastély 1940-ben és napjainkban. 
A várkastély főkapuja az egykori vizesárokkal. 
