Az 1879-es árvíz után újjáépített Szeged. Kép forrása

Tűzvész, földrengés, árvíz, háború - a történelem során gyakran teljesen városok semmisültek meg, hogy aztán főnixként újjászületve a korábbinál szebb állapotban éljenek tovább. Az európai városépítészet történetében egymást érték az elemi és hadi csapások, amik során sokszor óriási értékek pusztultak el, de egyben lehetővé vált a fejlődés is. A legtöbb város, ha más formában is, de megőrizte szépségét, igaz, a középkori ódon hangulatot a barokk pompa váltotta fel, ahogy a kanyargós és szűk utcákat a széles, egyenes sugárutak. Ráadásul vannak olyan városok, ahol egy elemi csapás hosszú távon kifejezetten hasznos volt, az adott város előnyére alakult át, olyan rendezett állapotot ért el, amit az adott katasztrófa nélkül sosem lett volna képes. 

Budapest nem tekinthető olyan jellegzetesen középkori városnak, mint Prága, vagy akár Sopron, de mégis számos középkori emléke maradt fent. Ezek rejtettebbek, építészetileg kevésbé jelentősebbek, mint az említett városokban, de mégis érdekes és értékes középkori nyomok találhatók a magyar fővárosban is. Az architextúra vlog legújabb epizódjában ezek egy részét mutatjuk be!

Életkép trabanttal a drezdai Újpiacon 1988-ban, és a helyszín napjainkban. Képek forrása

Az 1945 februári légitámadásban a máig meghatározatlan áldozat mellett Európa egyik legszebb barokk városa is megsemmisült. A korábban már bemutatott Miasszonyunk-templom és a királyi palota mellett főnemesi paloták, polgárházak, villák egész sora tűnt el, teljes utcák, városnegyedek váltak felismerhetetlenné. A keletnémet állam az újjáépítéssel nem tudott megbirkózni, a városközpontot évtizedeken át romok, majd azok eltakarítása után "városi préri" uralta. A német egyesítés után indult, nagy viták övezte újjáépítések rendkívül látványosak, magas színvonalúak és hitelesek, de a munka még nem zárult le, a városban még mindig óriási beépítetlen területek várnak hasznosításra.

A pusztulás szélén álló várkastély és nevezetes szülőház megújulásáról korábbi posztunkban már beszámoltunk. Sőt, a vlog készítése óta eltelt időszakban a kastély, és ezzel együtt természetesen a tervezők és a megbízók rangos műemlékvédelmi díjban is részesültek. 

A királyi palota romjai 1980 (!) körül és napjainkban. Képek forrása

A drezdai fejedelmi, majd királyi palota 1468-tól volt a Szászországban uralkodó Wettin-család fő rezidenciája. A város közepén álló, folyamatosan bővített, fejlesztett együttes a hírhedt, hat percig tartó 1945 februári  légitámadás során kiégett és jórészt összedőlt. A jóvátételek és a sok egyéb újjáépíteni való épület miatt elszegényedő Kelet-Németországban gondolni sem lehetett a nagy költséget és szakértelmet igénylő rekonstukciós munkákra, amihez még az ideológiai okok is hozzájárultak. Ez utólag visszatekintve még szerencsének is tekinthető, hiszen az épületet nem bontották le, és nem is újították fel - átalakítva, elépítve sok helyreállítható részletet, mint Budán. A felújítási munkák csak a nyolcvanas években indultak meg, majd a német újraegyesítés után vettek lendületet. 

Az egyik díjazott, a mohácsi Selyemgyár kulturális központ. Kép forrása

A tavalyi díjazottak után idén is bemutatjuk a magyar ICOMOS-díjas műemlékfelújításokat. A szervezet négy projektet talált kitüntetésre méltónak, és két citrom-díj is született: a MOL-székház, illetve a Szentháromság téri diplomata-ház bontása miatt. Ezek jogossága természetesen mind a közvélemény, mind a szakma részéről vitatott, ezért most koncentráljunk a díjazottakra:

Szlavutics látképe. Kép forrása

A csernobili katasztrófáról szóló sorozat egyik kulcsjelenete az erőmű kiszolgálására épült Pripjaty város kitelepítése. Az esemény valóban így történt, a várost azóta is egyfajta szovjet atlantiszként személhetik a csökkenő sugárzási szint miatt megjelenő (katasztrófa)turisták. Kevéssé ismert azonban az "új-Pripjaty", az erőműtől biztonságos távolságban felépített Szlavutics városa, ami az utolsóként felépített szovjet és egyben szocialista város. A települést még 1986-ban alapították, hiszen a kitelepített 50 ezer embernek lakást kellett biztosítani, ráadásul az erőmű utolsó blokkjai 2000-ig működtek, és a leszerelési-karbantartási feladatok máig többszáz embernek adnak munkát. A ma 25 ezer lakosú Szlavutics így egy több szempontból is különleges hely, egy meghatározó várostípus utolsó képviselője.

A termet az 1900-as párizsi világkiállításon is bemutatták, ezt követően építették be a várpalotába. A második világháborús ostrom során elpusztult, majd egy jellegtelen múzeumi helyiség létesült a helyén. A helyreállítás tervezése 2015-ben indult, az eredetivel a legapróbb részletekig megegyező termet 2021 augusztus 20-án nyitották meg újra.

Az újjáépített télikert és hűlt helye a felújítás előtt. Képek forrása

A soproni belváros és a pályaudvar között a 19. század végén épült ki a város új negyede. A területen végighúzódó, parkosított Deák téren és az onnan nyíló utcákban reprezentatív bérházak, közintézmények és villák épültek. Ezek közé tartozik a kereskedő Lenck-család által építtetett "nyári lak", ami valójában a történelmi Magyarország egyik legpompásabb nagypolgári villája. A nyári lakot nem sokáig élvezhette a  család, ugyanis 1907-ben egy bankügylet miatt csődbe mentek, és a házat kénytelenek voltak eladni a Soproni Régészeti Egyesületnek. Az Egyesület nagy gondossággal alakította át a villát múzeummá, a kertben a város középkori, reneszánsz és barokk kőemlékeit gyűjtötték össze. Az azutáni évtizedekben a villa-múzeum állapota fokozatosan romlott, végül 2006-ban életveszélyessé vált, és be kellett zárni. A felújításra 2018 és 2020 között került sor, így ma újra a Soproni Múzeum működik az épületben.

12 színházépület a negyvennyolcból: Odessza, Szeged, Nagyvárad, Budapest-Vígszínház, Fürth, Bécs, Wiesbaden, Kecskemét, Zürich, Zágráb, Gießen, Prága. Képek forrása

Az építészet fejlődésével és bonyolultabbá válásával kialakultak a specializálódott építészirodák. Ezek közül talán leghíresebb a bécsi Fellner és Helmer cég, ami Közép-Európa szinte mindegyik nagyvárosában összesen 48 színházépületet tervezett. Sikerüket egy rendkívül jól működő terv kifejlesztése alapozta meg, ami egyszerre volt elegáns, jól üzemeltethető, tűzbiztos és nem utolsósorban olcsó. Ezt az alaptervet a telekadottságokhoz, befogadóképességhez igazítva "gyártották" a színházterveket. Térségünkben szinte kivétel az olyan nagyváros, ahol nem a cég tervezte a színházat: Kolozsvártól Pozsonyig, Odesszától Salzburgig, Fiumétól Prágáig állnak az általuk tervezett épületek. A jó tervet ráadásul kiváló üzleti ötletekkel vegyítették: már a nevük - Ferdinand Fellner és Hermann Helmer -  is úgy hangzott, mint egy frappáns álnév (mindkét építésznek ez az igazi neve), ráadásul a pályázatokon rendszeresen éltek azzal az eszközzel, hogy a terveik megvalósításának idejét és és a kivitelezés árát felültervezték, majd a kellemesen meglepődött városok olcsóbban és jóval korábban vehették át a kész színházépületeket. A cég története szinte egybeesik az Osztrák-Magyar Monarchiával: 1871-ben társult a két frissen végzett építész, majd a negyvenéves virágzásnak az első világháború vetett véget: megrendelések hiányában az iroda csődbe ment, majd az akkor már idős alapítók is elhunytak, gyerekeik nem vitték tovább a vállalkozást. Hátramaradt viszont egy rendkívül gazdag életmű. A legendák szerint a 48 színház nem csupán kiválóan sikerült, hanem olcsó is volt: összes bekerülési költségük is kevesebb volt, mint a párizsi opera építésének összege.

Az 1011-ben alapított Szófia székesegyház, amit a bizánci Hagia Sophia riválisának szántak. Kép forrása

Noha Kijev a látszólag végtelen Kelet-európai-síkságon fekszik, valójában fontos határok mentén alakult ki. A városnál húzódik a füves puszta (sztyeppe) és a lombhullató erdők határa, ami itt keresztezi a hatalmas szélességű Dnyeper folyót. 882-ben a folyó magas partjára épült város lett a Rusz nevű állam székhelye és névadója, amit mind az ukránok, mind az oroszok előd-államuknak tekintenek. Az ezt követő évszázadokban épültek fel a keleti kereszténységet felvett állam legfontosabb templomai, amik remélhetőleg a várossal együtt elkerülik majd az ostromot. 

Budapest 1944-45-ös ostromának máig számos nyomát láthatjuk lépten-nyomon. Ezek között vannak egyértelműek, mint a lövedéknyomok a házfalakon, és vannak rejtettebbek, mint egy-egy háborúban elpusztult épület helyére kerülő új beépítés vagy épp egy park. 

A klasszicista stílus az ország szinte minden települését átformálta: a paksi Erzsébet szálló. Kép forrása

A reformkori Magyarország fellendülését a napóleoni háborúk alapozták meg: az országban alig folytak harcok, a háború miatt  viszont robbanásszerűen megnőtt a gabona ára. Ez óriási pénzhez juttatta a földbirtokosokat, ami kihatott a gazdaság és a társadalom minden részére. Az elit végre jogosan érezhette, hogy sikerülhet behozni a török háborúk okozta lemaradást építészeti téren is. Ehhez megfelelő formanyelvet találtak az ókori építészetben. Ez nem volt egyedülálló, akkoriban több feltörekvő ország, például a fiatal Egyesült Államok vagy az erőre kapó cári Oroszország is a klasszicizmusban találta meg az építészeti önkifejezés formáit. Így már az épületek nagy száma és jelentősége miatt is - a barokk mellett - hazánk talán legmeghatározóbb stílusa lett a klasszicizmus. Noha történelmileg a magyarságnak természetesen semmi köze nincs az ókori Hellászhoz vagy Rómához, az akkori építészet a kortársak szerint egyszerűségével, józanságával, visszafogott eleganciájával hűen fejezte ki a magyar nemzeti szellemet. 

A szentesi olimpiai-tölgy. Kép forrása

A mező - és erdőgazdasági tevékenységek többlettartalommal való felruházása egyidős az emberi kultúrával, hiszen maga a  kultúra szó is növénytermesztést jelent. A föld tervszerű megműveléséhez szorosan hozzátartoznak a fatelepítések, hiszen az emberi léptéknél jóval túlmutató élettartamuk komoly üzenetet hordoz. Hazánkban nagy hagyománya van a jelentős eseményhez, történelmi személyekhez kötődő faültetéseknek. 

Egy épület három állapota-Drezda pusztulásának és újjáéledésének  jelképe, a Frauenkirche. A középső állapot 1945-től 2005-ig tartott. A három kép forrása

77 éve, 1945 február 13-a és 15-e között a RAF és az USAAF, vagyis az angol és amerikai légierő több hullámban légitámadást intézett Drezda ellen. Az áldozatok számáról (hatalmas vitákat okozó) becslések vannak: a legtöbb történész szerint legkevesebb 18 000, legfeljebb 250 000 ember halt meg a tűzviharban, de olvasni félmillió áldozatról is. A feltűnő eltérés egyik oka, hogy a 650 000 lakosú városban a bombázás napjaiban 1,2-1,5 millió ember tartózkodott. A többletet a közelgő Vörös hadsereg elől menekülők adták. A másik ok, hogy a bombázás során tűzvihar keletkezett, ami nemhogy azonosíthatatlanná tette, hanem gyakorlatilag elhamvasztotta a holttesteket. A támadás megdöbbentő adatai: az első hullámban 1049 Lancaster és Mosquito bombázó öt perc alatt (!!!) 3460 tonna bombát szórt a városra. Három óra múlva 529 gép 1950 tonna gyújtóbombát dobott le. A következő négy napban az amerikai légierő további 7560 tonna bombát szórt a városra, ezek többsége a később hírhedté vált napalm-és magnézium bomba volt. 

Az áldozatok óriási száma mellett az elpusztult építészeti emlékek száma és jelentősége is felbecsülhetetlen: a királyi palota, a Semper-operaház, a híres Zwinger, több gótikus és barokk templom, a középkori alaprajzát őrző teljes belváros, valamint az azt körülvevő 19. századi városnegyedek pusztultak el. Valamint a bombázás során keletkezett hőtől pár nappal később összeroskadt a város jelképe, a poszt tárgya, a Frauenkirche, vagyis a Miasszonyunk temploma.

A Hiemer-Font-Caraffa ház zárterkélye. 

A zárterkély és a zárt sarokerkély nem magyar építészeti elemek. Nyugat-Európában alakultak ki, és természetesen több külföldi városban találhatunk ilyen építészeti motívumot. Azonban a Dunántúlon, és különösen Székesfehérváron és Győrben (és kisebb részben Pápán és Sopronban) valóban otthonra leltek ezek a házakat díszító kiugró épületrészek. Nem készült még semmilyen statisztika, de ebben a két városban egész zárterkély-kavalkád található (Győrben van olyan kereszteződés, ahol mind a négy sarkon ilyen elem látható). Az alábbiakban a fehérvári zárterkélyeket mutatjuk be, a gótikától az art decon át a szocreálig.

A kőszegi zsinagóga a pusztulás szélén és a 2021-es felújítás után. Képek forrása

A magyar zsidóság templomai építészetileg sokáig együtt fejlődtek, alakultak a keresztény templomépítészettel: az országban találhatunk barokk, klasszicista zsinagógát is, amik kívülről úgy néznek ki, mint egy protestáns templom a türelmi rendelet idejéből: torony nélkül, többnyire egy-egy ház udvarán állva. A zsinagógaépítészetben, ahogy a zsidóság jogállásában is 1848 hozott változást: a már egyenjogúsított közösségek saját építészeti formanyelvet kerestek maguknak, amik az egykori őshaza, a Közel-Kelet építészetére utaltak. Ennek egyik legkorábbi példája (a pesti épületeken kívül) a fenti képen látható kőszegi zsinagóga, ami 1859-ben épült egy ház udvarán. A holokauszt idején ezek a virágzó vidéki hitközségek szenvedték el a legnagyobb arányú csökkenést: a megmaradt pár hívő nem tudta fenntartani az épületeket az egyházakkal amúgy is ellenséges ötvenes években így a zsinagógák sorra alakultak át bútorraktárrá, áruházzá, vagy éppen üresen állva várták a bontást. Az utóbbi időben felélénkülő magyar zsidó élet a vidéki városokra is kiterjedt, egyre több zsinagóga újul meg nem csak a mai Magyarországon, hanem a határon túl is.

Kopcsány, Szent Margit-kápolna, a történelmi Magyarország legrégibb, ma is álló épülete 950-ből. Kép forrása

A "leg"-ek listáján előkelő helyet foglalnak el a kategóriájukban legrégibb emlékek. Ezúttal a történelmi Magyarország legrégibb, ma is álló épületet vesszük szemügyre.

A tatai kastély "zöld szalonja" a felújítás után és a munkák közben. Képek forrása

A kastély viszonylagos ismeretlenségének fő oka a kórházi funkció mellett az épület viszonylagos szerény külseje: az Öreg-tó partján a "főszereplő" vár mellett szinte nagyobb csak városi lakóháznak tűnik. A szerenység oka természetesen anyagi: Tata török utáni újjáépítője, Esterházy József hatalmas kastélyt tervezett a vár helyére. Ennek kiépítése még az ő pénztárcáját is megviselte volna, ezért egy kisebb épületet emeltek, a család építésze, a magyar barokk egyik legnagyobb mestere, Fellner Jakab tervei szerint. Ráadásul a középkori vár is megmaradt. Így a kastély nem lett kiemelkedő, Fertőddel vagy akár a bécsi kastélyokkal vetekedő monumentális épület, viszont ezeknél kedvesebb és lakályosabb. A szerénység persze nem jelentett igénytelenséget: az épület elegáns arányú, Magyarországra jobban jellemző visszafogott barokk kialakítással, otthonosabb és meghittebb belső terekkel. A család 1945-ig folyamatosan itt is lakott, ráadásul a 19. század végén minden kényelemmel (központi fűtés, telefon, víz, villany) felszerelték a házat. A háború után ide költözött be a tatai kórház ideg-és elmeosztálya, ami egészen 1999-ig működött az erre a funkcióra természetesen teljesen alkalmatlan helyen. 

A "Tulipános ház" a felújítás után és előtt. Képek forrása

Tatabányán már a 19. század végén megindult a szén nagyipari kitermelése. Ekkor már egy komoly település is kialakult, központjában színházzal, templommal, villákkal és munkásházakkal és nem utolsósorban akkori ország egyik legkorszerűbb kórházával (hiszen egy bányászvárosban mindig készenlét van). Ezt egészítte ki a bányatiszti kaszinó 1924-ben, ami Toroczkai Wigand Ede tervei szerint épült. Toroczkai a népies szecessziós építészet képviselője, de iparművészként is ismert: a Marosvásárhelyen élő művész festette az ottani kultúrpalota székely mitológiát feldolgozó üvegablakait. 

Dohány utcai gang. Kép forrása

A gang német szó, folyosót, közlekedőt jelent. A spájzhoz hasonlóan meggyökeresedett a sokáig németajkú Pest-Budán és vált jellegzetes kifejezéssé - maga a gang pedig szinte jelképpé. Noha több régi bécsi házban is van gang, a századfordulón ott már korszerűtlennek tartották, így máshogy oldották meg a lakások megközelítését: több lépcsőházat építették egy házban. A gang legnagyobb hátránya ugyanis, hogy az arra nyíló szobák intimitása korlátozott, hiszen a szomszéd adott esetben épp a nappali nyitott ablaka előtt megy el a saját lakása felé. A gangos házaknak azonban máig van egyfajta bája, sőt rajongótábora is, ami az újépítésű társasházak gyakran sötét és szellőzetlen folyosóit elnézve érthető is. A népes követőtáborral rendelkező gangvégek csoportban szinte végtelen gangos képet találhatunk. 

A székesfehérvári bazilika román kori állapota. Kép forrása

A rekonstrukciós rajz bevett eljárás az építészetben és a műemlékvédelemben. Elkészítése nem is különösebben bonyolult, sokszor az alaprajz felvetítésével visszaidézhető az egykori épület fő tömege. Ezt számítógép megjelenése előtt természetesen kézzel végezték, az így készült rajzoknak volt egyfajta művészi bája is. Az utóbbi években azonban maga a vizualizáció is óriásit fejlődött, szinte fotorealisztikus képek alkothatók, főleg, ha elvégzik a környező táj elemzését és bemutatását is. Ezt már hazánkban is profi módon művelik, így készülhetnek olyan képek, mint mocsárból szigetként kiemelkedő Székesfehérvárt bemutató munkák is. Ezek a legújabb régészeti eredmények mellett analógiákat is felhasználhatnak, például tudható, hogy a koronázótemplom a német császárdómok mintájára épült, bár már a török uralom előtt teljesen átépítették. Az így készült képek egyszerre gyöngyörűek, megdöbbentők és szívszorítók, hiszen a legtöbb bemutatott épületnek mára csak alapfalai láthatók. Noha rekonstrukciókkal többen is foglalkoznak, mind tartalmilag (mindig az adott múzeum régészeinek bevonásával készülnek), mind vizuálisan kiemelkedik egy grafikai studió, az alábbiakban az ő munkáikból válogatunk. 

A Kálvin tér fénykorában és ma. Képek forrása

Az egykori Kecskeméti kapu előtt kialakult vásártér a 19. század hatvanas éveitől vált elegáns nagyvárosi területté. A tér olyan volt, mint egy Ybl portfolió: a mai Korona-szálló helyén állt a Geist-ház, az irodaház helyén a Pesti Takarékpénztár bérháza. A tér közepén ráadásul szintén egy Ybl-mű, az 1883-ban felavatott Danubius-kút állt. A két épület elpusztult az ostromban, a súlyosan sérült kutat az Erzsébet térre helyezték, a térből pedig közlekedési csomópont lett, ahol a gépjárműközlekedés meghatározó. 

A Ring az osztrák parlamenttel és a városházával. Kép forrása

1857-ben indult a Habsburg birodalom történetének legnagyobb szabású építési beruházása: megkezdték a bécsi városerődítés lebontását, hogy helyén egy körutat építsenek ki. Ez a munka természetesen nem csak sima útépítést jelentett. Az 57 méter széles, sétányokkal és fasorokkal kísért úthoz parkok csatlakoztak, amik mentén az ország legfontosabb középületeit emelték gondosan egymáshoz kapcsolódva. Itt épült fel az új császári palota, a természet és művészettörténeti múzeum, a parlament, a városháza, az egyetem, a várszínház, az operaház, a hadügyminisztérium és a tőzsde. A birodalom modernitását, gazdasági erejét és kulturális befolyását bizonyító épületek köré természetesen a leggazdagabb családok építették fel palotáikat. Az új körút koncepciója hamarosan birodalomszerte követőkre talált: többek között Prága, Krakkó, Lemberg (Lviv/Lwów), Trieszt városában létesültek hasonló középületekkel tarkított körgyűrűk vagy épp sugárutak. És természetesen hazánk városépítészetére is óriási hatást gyakorolt a beruházás: pár évtizeddel később Budapesten ennek mintájára épült ki az Andrássy út, a Nagykörút, ez alapján rendezték a mai Bajcsy-Zsilinszky utat és a Kiskörutat, de ezen minta szerint épült újjá az árvíz sújtotta Szeged, épült ki a győri városközpont, a kolozsvári Bocskai tér, vagy Kassa körútja. A hatás ráadásul az egyes épületekben, illetve építész-életpályákban is megmutatkozott: a legfontosabb épületeket Ybl és Steindl mesterei tervezték.

A magyar szocreál jellegzetes példája: a MOME főépülete, az egykori Iparművészeti Főiskola. Kép forrása

Noha a köznyelv a szocializmust összekapcsolja az ideológiáját tekintve jelentős részben baloldali eredetű modernizmussal, a sztálinizmus valójában elutasította azt, formalistának, nemzetközinek és kapitalistának bélyegezve a modern épületeket. A Közép-Európában az 1940-es évek végétől kötelezően alkalmazandó szocialista realizmus "tartalmában szocialista, formájában nemzeti" kellett hogy legyen. Ezt minden érintett országban úgy próbálták tervrajzokra átültetni, hogy egy-egy adott stílust szemeltek ki, ami az ország történetében a "nemzeti progressziót" képviselte: hazánkban ez a reformkor klasszicizmusa volt, míg Csehszlovákiában és Lengyelországban a reneszánsz, Kelet-Németországban pedig kissé meglepő módon a Nagy Frigyes porosz és Erős Ágost szász fejedelem korszakára jellemző barokk. Az építészeti szocreál térségünkben így rövid, tulajdonképpen 1949-től 1953-ig, Sztálin haláláig tartott, utána szinte rögtön átvette helyét a modernista építészet. A sors iróniája, hogy a szocreálnak hívott és sokak által utált modern épületek valójában nem is ilyen stílusúak, míg a valódi szocreál épületek legtöbbjéről a nagyközönség nem is tudja, hogy ebben a stílusban és a Rákosi-korszakban épültek. 

A kastély udvara. Kép forrása

A Sándor-grófok, noha nem tartoztak az ország legkiemelkedőbb vagy épp leggazdagabb arisztokratái közé, mégis "köznévvé váltak": budai palotájuk ma a köztársasági elnök hivatalának ad otthont. Emelett egy - a közeljövőben szintén felújításra kerülő - esztergomi palotát és a Komárom megyei Bajnát birtokolta a család. A leghíresebb, vagyis inkább leghirhedtebb Sándor gróf Móric, az "ördöglovas" volt: lovával falakat, szekereket ugratott át, sőt  még a kastély emeleti erkélyéről is leugratott, ami a ló halálát okozta. A mutatványok egészen 1850-ig tartottak, amikor is Linz mellett egy rosszul sikerült ugrás során Móric súlyos sérüléseket szenvedett, fejsérülése miatt elméje teljesen elborult (ha ugyan addig nem volt őrült). Ezután a döblingi elmegyógyintézetbe szállították, ahol 1878-ig élt. Ami a kastély szempontjából érdekesebb, hogy a gróf felesége Metternich Leontina, a híres-hírhedt kancellár lánya volt. Az előkelő házasság miatt építette át az ördöglovas a korábbi szerényebb épületet, Hild József tervei alapján. A hosszas elhanyagoltság után történt felújítás még az átadás előtt rangos műemlékvédelmi díjban részesült. 

Nagykőrös, vásárcsarnok (Járomi Irén, dr. Kiss Gyula, 2019). Kép forrása

Talán a legrégibb, ma is élő civilizációs tevékenység a piacozás. Hiába az internetes kereskedelem elterjedése, az áru kézbevételének, megkóstolásának varázsa most is él, nem is szólva az eközben létrejövő társadalmi érintkezésről. Ráadásul a piac közeli termelőktől származó áruival, kevés szállítással és csomagolással maga a fenntarthatósági spanyolviasz, amit csak újra fel kell találni. Ezért a nemzetközi csarnoképítészet továbbra is virágzik, még olyan modern arculatú városban és épülnek piaccsarnokok, mint Rotterdam. A piacok építészete hazánkban is nagy hagyományokra tekinthet vissza, elég csak a századfordulós Budapest kerületi vásárcsarnok-rendszerére gondolni, ami az európai nagyvárosok között elsőként teremtett higiénikus, modern keretet a piacok számára. A vidéki nagyvárosokban többnyire a szocializmus idején épültek vásárcsarnokok, amik iparszerű igénytelenségükkel szinte "fekete lyukként" változtatták környéküket igénytelené. Az elmúlt években legtöbb helyen ezek pótlása, lecserélése történt meg. 

Pécs élettel teli főutcája villamossal és üres főutcája villamos nékül. Képek forrása

A kötöttpályás közlekedés állapotának alakulása szorosan összefügg a városok átalakulásával: a 19. század végétől, a városiasodás fénykorában gombamód szaporodtak a villamosvasútak szerte a világon, így Magyarországon is. A hatvanas évektől, a buszközlekedés és az autóforgalom miatti visszaszorulásuk szorosan összefüggött a történelmi városok hanyatlásával. A nyolcvanas-kilencvenes években kezdődött, villamosreneszánszként is emlegetett folyamat pedig éppen ezeknek a településeknek az újraértékeléséről is szólt. Különösen igaz ez Franciaországra, ahol 1980-ban három városban működött villamos, míg ma ez a szám 29 (és három további jelenleg is épül). Ráadásul a villamosépítés sosem önmagában álló folyamat, mindig komoly urbanisztikai változások és felértékelődés katalizátora. Ez a folyamat hazánkban is megkezdődött, elég csak a közelmúlt fejlesztéseire, a budai fonódó hálózatra, a debreceni, szegedi új villamosvonalakra vagy éppen a tegnap átadott tram-trainre gondolni. A hatvanas évekig viszont egy sor magyar városban működött ilyen hálózat, bezárásuk máig ható problémákat okozott.

Rerrich Béla pályaműve a Dóm térre, 1930-ból. A terv legnagyobb részben megvalósult. Kép forrása

A trianoni békediktátum értelmében történt hatalomváltás elől mind a Kolozsvári Egyetem, mind a Csanádi püspökség menekülni kényszerült. Kis kitérők után mindkét intézmény Szegedre került, ahol az 1879-es árvíz pusztításai után a Monarchia egyik legjelentősebb városfejlesztési munkái zajlottak, amik azonban még nem voltak befejezve. Éppen a legfontosabb helyszín, az árvíz után elkezdett Fogadalmi templom környéke mutatott még rendezetlen, falusias képet. Így ezen a területen kezdődött a két háború közötti Magyarország talán legfontosabb város - és egyben országfejlesztési projektje.

A Margit körút 2011-ben és 2021-ben. Hatalmas változás, hogy az egykori Kohó-és Gépipari Minisztérium 1970-ben átadott épületét  és a mögötte álló gyárcsarnokokat 2014-ben lebontották, majd ott kiépítették a Széllkapu-parkot a TSPC Mérnökiroda és a 4d Tájépítész iroda tervei szerint. 

A vezető internetes böngésző, a google 2011-ben kamerázta végig az országot, utcakép alkalmazása számára. Noha a későbbi években (2012, 2014, 2018) is voltak részleges frissítések, tavaly és idén nyáron újra nyakukba vették a Magyarországot, így az alkalmazást használva a legfrissebb utcaképet láthatjuk, de az "időcsúszka" funkció segítségével megnézhetjük, mennyit változott az adott helyszín tíz év alatt. Így mindennél jobban, objektívebben lehet látni, hogy mi történt az országban, az utcaképben, a közlekedési infrastuktúrában, a környezet állapotában. Némileg megtévesztő, hogy tíz éve rossz időben, szomorú, hó nélküli télen készültek a felvételek, a frissítések meg nyári időben. Ennek ellenére a változás, a fejlődés szinte bármilyen helyen járva megdöbbentő, a falvaktól kezdve a nagyvárosokon át Budapestig.

Az ország leghosszabb tereplépcsője vezet a várba. Kép forrása

A nagyközönség előtt kevésbé ismert vár történelmének legújabb fejezete 2006-ben indult, mikor megalakult a Szádvárért Baráti Kör egy internetes fórumon. A lelkes résztvevők évente három vármentő napot tartva tisztítják meg az óriási területet a bozóttól, végzik a falak állagvédelmét. Ahogy lenni szokott, az események szépen kibontakoztak: a vármentéshez az Aggteleki Nemzeti Park, a helyi önkormányzat, a miskolci Hermann Ottó Múzeum is csatlakozott, sőt a felvidéki Torna vármentőivel, a Castrum Thorna Polgári Társulással is szakmai-emberi együttműködés alakult ki. Ami 2006-ban bozótirtásnak indult, az az elmúlt évekre már komoly építészeti munkává nőtte ki magát: szükség volt a falak szakszerű megerősítésére, a maradványokat felfűző, számos tereplépcsőt és galériát magában foglaló munka elvégzésére. Az eredményeket látva a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) bevette Szádvárt a Nemzeti Várprogramba. A cél nem a vár újjáépítése, hanem a képen is látható „egységes, rendezett romkép" kialakítása volt, ami azért könnyen elképzelhetővé teszi, hogy nézett ki a vár fénykorában. Ezt a munkát, Kelemen Bálint (KÖZTI) és Németh Zita (NÖF) terveit díjazták a legszínvonalasabb magyar műemlékfelújításokért járó ICOMOS-díjjal, és a napokban a Média Építészeti Díja Közönségdíjával. 

A flandriai Tyne Cot temető 12 ezer katona sírját őrzi. Kép forrása

Az első világháború hatalmas veszteségei minden hadviselő ország társadalmát sokként érték. Nem csupán az áldozatok száma volt megdöbbentő, hanem, hogy az elesettek nagy részét nem tudták azonosítani, vagy éppen fellelni. Amennyire a körülmények engedék, már a háború alatt komolyan foglalkoztak a katonatemetők kérdésével: az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetése Otto Wagner tanítványaival terveztetett szecessziós katonatemetőket Galíciában, de a francia Le Souvenir français ("francia emlékezet") és a brit Commonwealth War Graves Commission is igyekezett gondoskodi a sírkertek kialakításáról. A háborúba később belépett amerikaiak a legtöbb esetben hazaszállítják elesett katonáikat, hogy az Arlingtoni temetőben, vagy más kiemelt sírkertekben helyezzék őket nyugalomra. Magyarországon a Honvédelmi Minisztérium foglalkozik a hadisírok gondozásával. A hadisírok kérdése minden országban társadalmi üggyé vált, azonban a leginkább  talán a volt Brit birodalom országaiban él még ennek a hagyománya, ahogy az általuk gondozott sírkertek is a leginkább példaszerűek.

A budai vár reneszánsz kori állapotának rekonstrukciója és a Wawel udvara. Képek forrása

Az egykori lengyel főváros feletti dombon emelkedő együttes nemzeti emlékezetben betöltött szerepe olyan, mintha Magyarországon Esztergomot, Székesfehérvárt és Budát egymás mellé helyeznénk - mindezt teljes épségben és sértetlenül. Noha Lengyelországban nagyságrendekkel több építészeti emlék maradt meg, mint hazánkban, az ő történelmük sem épp irigylésre méltó, sőt. A második világháború alatt a Wawel Hans Frank német birodalmi főkormányzó székhelye volt, aki távozásakor számos műtárgyat magával vitt, amik azóta sem kerültek elő. Ráadásul a háború utolsó napjaiban a németek már behordták a robbanószereket, hogy megsemmisítsék a lengyel történelem jelképét. Szerencsére a robbantásra nem került sor, így ma is megcsodálható teljes egészében a rezidencia - mi magyarok Krakkót nézzük, de a középkori Budát is láthatjuk.

Villamos, fasorok, gyalogosok: az Astoria a húszas években. Kép forrása

A főváros legfontosabb és egyik leghosszabb közlekedési tengelye az Erzsébet-hídtól a Keleti pályaudvarig tart. Az egykori Kerepesi országút a mai Astoriánál érte el a várost, majd szűk utcákban haladt tovább a Duna felé. A századfordulós évek legfontosabb városrendezési kérdése volt az útnak a Dunával, illetve az új Erzsébet-híddal való összekötése. Nagy bontások és építkezések után alakult ki a fenti kép: a rendezett, elegáns Kossuth Lajos utca két sorban a sarokkupolás bérpalotákkal. A nagyvárosias kiépítés az átalakuló Rákóczi úton is folytatódott, egészen a Keleti-pályaudvarig, Budapest, sőt az ország egyik fontos kapujáig. Az út mentén végig kávéházak, üzletek, mozik csalogatták a nagyszámú sétálót. Ennek az állapotnak a hetvenes-nyolcvanas években egy sor várostervezési hiba vetett véget: ma az út egy többsávos "városi autópálya", ahol önszántából senki sem tartózkodik szívesen. Ennek következményei a rossz színvonalú, vagy épp bezárt üzletek, a fuldokló fasorok, az árkádok alatti szagok...

A Fonciére-palota kupolával és anélkül. Képek forrása

Mint az ismert Budapest az 1873-as egyesítés után épült ki igazi nagyvárossá. Ez egybeesett a historizáló építészet és városépítészet virágkorával, ahol alapvető volt az utcasarkok, kiemelt terek, látványtengelyek hangsúlyozása. Ez valóban ellentétben állt a korábbi klasszicista építészet visszafogottságával, szerénységével. Ne feledjük, hogy ez az időszak a kapitalizmus virágkora is, amikor a biztosítótársaságok, bankok egymással versenyezve építették fel székházaikat és bérházaikat, amikkel a cég stabilitását is ki akarták fejezni. Ilyen a legnevezetesebb kupola-hiányhoz tartozó épület is, amit a francia Fonciére-biztosítótársaság épített az akkori város talán legexkluzívabb pontján, az Andrássy út elején. Ahogy a fénykor véget ért, az első világháború után jelentkező modernista irányzatok számára a historizmus és a szecesszió első számú közellenséggé vált, a homlokzati díszítéseket és különösen a tetőkre épített, funkcióval soha nem rendelkező kupolákat hazugságnak, üres dísznek tartották. Ebben volt is igazságuk, viszont éppen ezek az elemek adják egy város hangulatát, építészeti értékeit - gondoljuk ma, mikor mindkét stílus újra elismert és közkedvelt (hiszen bárki szívesebben lakna egy belvárosi századfordulós házban mint egy panel-lakótelepen, ahol ilyen haszontalan építészeti elemek kétségkívül nem lelhetők fel). 

A budapesti kupolák sorsát (amik építészeti értelemben egyébként nem kupolák, de a köznapi használatot átvéve ezt alkalmazzuk a cikkben) az ostrom utáni újjáépítés pecséltelte meg. Noha azért jópár megmaradt, jelentős részüket elbontották. Most ebből a sokaságból mutatunk be néhány példát, ismertet és kevésbé ismertet egyaránt.

A város új piaca 2019-ben a megnyitás után, alul a korábbi állapot. Képek forrása

Nagykőrös jellegzetes magyar mezőváros: a központban elhelyezkedő városias középületeket, templomokat és lakóházakat földszintes, "parasztpolgár" házakból álló negyedek veszik körül. Ez az építészeti kép igen sérülékeny, ahogy a legtöbb városban, itt is átépítések, oda nem illő épületek bontották meg az egységet. Ugyanakkor ez az épületállomány értékes és nagy potenciállal rendelkezik (amit a felújított példák jól illusztrálnak). A megújulási folyamat 2013-ban indult, mikor Tényi András városi főépítész felkereste az Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karát, és a hallgatók Prof. Kiss Gyula vezetésével felmérték a város védett és potenciálisan védendő épületeit. Ennek alapján készült el az értékkataszter, de a több szemeszterre kiterjedő munka olyan elhanyagolt területekkel is foglalkozott, mint a piac környéke. A város népszerű és forgalmas piaca ugyanis elképesztő állapotban volt, amint azt a fenti képpár is mutatja. Az értékkataszter elkészítése után indult a felújító munka.

A csodálatos környezetben fekvő kastély. Kép forrása

A kissé eldugott helyen lévő, cserében viszont igazi hegyvidéki, felvidéki hangulatot árasztó együttes a Zempléni - (más néven Tokaj-Eperjesi) hegység közepén fekszik. A neoreneszánsz kastélyt óriási, 100 hektáros (vagyis Városliget méretű) park veszi körül, ami fokozatosan beolvad a környező erdőkbe. A kastélyhoz ráadásul védett fenyősor vezet. A park nagy részét már felújították 2014-16 között, a most átadott projekt a főépületet és közvetlen környezetét érintette.

Kismányok (Tolna megye) parasztház, felújítás alatt. Kép forrása

A műemlékek tulajdonosai, potenciális beruházói részéről gyakran hangzik panasz, hogy az ilyen módott védett épületek felújítása sok megkötéssel jár, nehézkes, és ezért is költségesebb. Ebben részben van igazság, hiszen, sok országban a műemléki védelem inkább értéknövelő tényező egy ingatlan esetében, ráadásul hazánk a történelmi viharok miatt az európai átlagnál szegényebb történeti épületekben. Ugyanakkor, főleg az elnéptelenedő falusi térségekben található népi műemlék épületek esetén az állami beavatkozás, támogatás igenis szükséges. Egy ilyen támogatási rendszer többcélú: maguk a felújítások is munkát teremtenek a sokszor gazdaságilag hátrányos helyzetű településeken, továbbá mintát is közvetítenek, és azt is bemutatják, hogy a régi népi épületek a 21. században is lehetnek korszerűek, kényelmesek, sőt az újépítésű házaknál szebbek is. A meglévő épületállomány fenntartása ráadásul egybevág a fenntarthatósági, környezetvédelmi trendekkel is. 2018-ban indította el a Kormány a Teleki László Alapítvány szervezésében a Népi Építészeti Programot évi 1,5 milliárd forintból egy "pilot-év" után. A támogatás fő feltétele, hogy az épület megfelelő előkészítés, kutatás után újuljon meg. Az alábbiakban a leglátványosabb, legértékesebb munkák közül válogattunk. 

A Brush-park, a város elegáns lakónegyede 1881-ben és 2013-ban. Képek forrása

Detroit az amerikai városok tündöklésének, majd megdöbbentő bukásának mintapéldája. A város a 19. század második felétől nőtt ki "amerikai módra": a húszas években már milliós nagyváros volt, gépgyáraiban és az autógyárakban százezrek dolgoztak a futószalag mellett, és további százezrek az ez kiszolgáló ágazatokban. A városban a munkásnegyedek mellett fényűző villanegyedek, majd art deco stílusú felhőkarcolók, színházak, mozik épültek. A csúcspont a második világháború idején volt, ekkor itt volt - Roosevelt elnök szavaival - a "demokrácia arzenálja", a várost lakói "motown"-nak, vagyis "motor town"-nak becézték. A virágkornak két okból lett vége: egyrészt az autógyártás részben áthelyeződött, részben automatizálttá vált, majd a japán és európai konkurencia meggyengítette az amerikai autóipart, másrészt éppen a gépjárműközlekedés elterjedésével megindult a városból való kiköltözés az egyre rosszabb hírű belső területekről. Ennek az is oka, hogy az Egyesült Államokban jóval nagyobb a mobilitás, mint Európában. Ha valakinek megszűnik a munkahelye, egyszerűen átköltözik egy másik városba, illetve államba. Ma Detroit a "romlás virágát" keresők szomorú zarándokhelye, egyfajta Pripjaty atomkatasztrófa nélkül.

Mosonbánfalva (Apetlon, Ausztria) parasztbarokk tájház. Kép forrása

Talán kevésbé köztudott, de hazánk meghatározó, sőt, egyik "nemzeti stílusa" a barokk. A történelem úgy hozta, hogy a török utáni újjáépítés és az általános gazdasági fellendülés miatt a hagyományos magyar város - és falukép általában ebben a stílusban alakult ki, és olyannyira jellemzővé vált, hogy a huszadik században több konzervatív építész is ehhez a stílushoz visszanyúlva alkotott. Kétségtelen, hogy az egész világra kiterjedő stíluson belül a magyar barokk sajátos "ízt és zamatot" képvisel, úgy, hogy egyértelmű stílusbeli (és főleg ideológiai) kapcsolat mutatható ki például a mexikóvárosi székesegyház bármelyik magyar város központi terén álló templom között. Ennek a globális építészeti stílusnak egyik leágazása a magyar falvakat többé-kevésbé máig jellemző parasztbarokk építészet.

Egy tér két oldala: a Kolozsvári Nemzeti Színház a törvényszékkel 1940 körül, és Avram Iancu szobra, mögötte a román ortodox székesegyház. Képek forrása.

Kolozsvárnak - a helyiek szerint - két főtere van: az egyik a "magyar főtér", vagyis a Mátyás király tér, a névadó szobrával és a gótikus Szent Mihály templommal, a másik pedig a "román főtér": az Avram Iancu tér a román ortodox székesegyházzal. Ma már talán kevesen tudják, hogy a "román főtér" eredetileg a modern Kolozsvár legfontosabb, a magyar állam jelenlétét demonstráló intézményeivel övezett, szépen parkosított Bocskai tér volt. 

A terem képe. Forrás: Várkapitányság

A Szent István terem a budai vár századfordulós bővítésekor létesült egy átgondolt koncepció keretében. Az Árpád-háznak, azon belül különösen Szent Istvánnak kívántak itt emléket állítani, de demonstrálni is kívánták a magyar iparművészet akkori fejlettségét is. Ezért a termet az 1900-as párizsi világkiállításon építették meg először, ahol maga az egész mű, és több közreműködő mester is díjakat nyert. A terem a második világháborúban teljesen megsemmisült, kiégett, majd egész más belsőépítészeti elrendezés létesült a Budapesti Történeti Múzeum számára. Több éves munka után ma a budai várnak ismét van olyan helyisége, ami az 1945 előtti állapotot mutatja. 

A város egyik szállodája, a Rezső-udvar egykor és ma. Képek forrása

Herkulesfürdő gyógyforrásait, mint neve is mutatja, már a rómaiak is ismerték, viszont azt követő évszázadokban, egészen 1773-ig feledésbe merültek. Ekkor fedezte fel újra egy bécsi orvos a gyógyhatását, és kezdődött el a fellendülés. A közeli Al-Dunán át már jóval a vasútépítés előtt jól megközelíthető volt a Cserna-patak völgye, itt épültek fel egymás mellé, mint a hagymahéjak, az egyes korok épületei: a visszafogott reformkori negyed, majd a nagyvilági, Abbáziát és az osztrák fürdőhelyeket idéző fürdőkomplexum, végül a szocialista Románia betonmonstrumai. Ezt követte a legújabb idők "újgazdag" korszaka, számos új panzió, szálloda létesült, míg a korábbi korok épületei látszólag érthetetlen módon üresen pusztulnak.

A Nádasdyak szigetországi eredetére emlékezető angol stílusú kastély. Saját felvétel.

A legtöbb magyar kastélyban a látogatás (Fertőd, Keszthely és Gödöllő kivételével) a legutóbbi időkig szinte mindenütt egyforma tematikát követett: egy furcsa időutazás keretében meg lehetett nézni a különféle méltatlan és alkalmatlan funkciók (gyermekotthon, tsz-iroda, szociális otthon, stb) miatti átalakításokat, az üres termeket, ahonnan a távozók szinte még a vezetékeket is kitépték, majd az egykori berendezés egyetlen fennmaradt, féltve őrzött darabját: egy kiskanalat vagy esetleg egy széket. Ezt követően sétálni lehetett az elbozótosodott parkban, ahol a különleges matuzsálemeket körbenőtte az akác, és esetleg fellelhetők voltak a kerti épületek romjai. 

A többitől eltérőre cserélt műanyag ablakok világörökségi (!) területen, az Andrássy úton. Saját felvétel.

Az utóbbi években minden korábbinál jobban előtérbe kerül az épületek hőszigetelése, beleértve a nyílászárókat is. Az ilyen munkákra - helyesen - állami támogatás is igényelhető, hiszen közérdek, hogy ezek az épületek korszerűek, viszonylag alacsony rezsivel fenntarthatók legyenek. Noha vannak megoldások a régi ablakok szigetelőképességének javítására, az elmúlt években egyre-másra tűnnek fel az egész országban, de különösen Budapesten (ahol a legtöbb régi épület található) az igénytelenebbnél igénytelenebb új ablakok. A helyzetet súlyosbítja, hogy társasházak esetében a csere csak néhány ablakot érint, így a homlokzat folyamatosan egyre kuszábbá válik. A legtöbb belvárosi kerületben az ilyenfajta csere tilos, de ez a helyzet is azt mutatja, hogy az építési szabályok betartatásában komoly hiányosságok vannak.

A biatorbágyi híres-hírhedt vasúti viadukt. Kép forrása

A vasútépítés alapvetően átformálta a települések, tájak arculatát, hasonlóképpen az utóbbi évek autópálya-építéséhez. Hatása talán még utóbbiakhoz képest is jelentősebb, ha belegondolunk, hogy a korábbi évszázadokban szinte változatlan környezetbe kerültek bele a viaduktok, alagutak, töltések. Az 1868-ban létrehozott MÁV pedig nagy gondot fordított az állomások és egyéb vasúti épületek egységes megjelenésére: ezért láthatunk Brassótól Sopronig ma is ugyanolyan vasúti őrházakat, pályaudvarokat. Ráadásul a vasút a településeket közvetve is megváltoztatta: olyan akkori kisvárosok indultak robbanásszerű fejlődésnek, mint Szombathely vagy Szolnok. A vasút hiánya ugyanakkor jelentős történelmi településeket is stagnálásra ítélhetett: Veszprém vagy Eger fejlődése jelentősen lelassult a vasúti fővonal nélkül.

"Dávid király hárfája" híd Jeruzsálemben. Kép forrása

Kritikusai gyakran vádolják a modern építészetet azzal, hogy kiüresedett (illetve, hogy már eleve üres volt), és az építészetet a funkciók kiszolgálására szűkíti. Való igaz, a "hagyományos modern" építészeti iskolák, például a bauhaus kifejezetten elvetették nem csak a korábbi építészeti hagyományokat, hanem az épületek mögöttes tartalmának megjelenítését is (például egy bauhaus jellegű középület, templom sosem reprezentatív). Ez a merev hozzáállást már a modern építészet hőskorában sem vették sok helyen komolyan, gondoljunk csak a két világháború közötti magyar építészet számos szép és a magyar építészeti hagyományba illeszkedő alkotására. A későbbi évtizedekben a posztmodern mozgalmak fő célja ezen üresség megtöltése volt. A kortás építészet így már kevésbé dogmatikus, számos példa mutatja, hogy a mai épületek többletjelentést is hordozhatnak.

A frissen felújított kastély kerti homlokzata. Kép forrása

A kastélyt 1875 és 1879 között építette a Wenckheim-család, József és felesége, Krisztina. Hét gyermekükkel a nyarakat töltötték itt, a téli hónapokat a mai Szabó Ervin Könyvtárnak helyet adó családi palotában "vészelték át". Az osztrák polgári család a török után, hadiszállításokért cserébe kapta meg szinte teljes Békés vármegyét, és váltak magyar nemessé, többek között miniszterelnököt is adva az országnak. A kastély tervezését nem kisebb építészre, mint Ybl Miklósra bízták, így jött létre az ország egyik legnagyobb és sokak szerint legszebb kastélya. A német neoreneszánsz külső modern belsőt takart: a kastélyban gáz-, majd villanyvilágítás, telefon működött, a kertészetből kisvasút szállította a terményeket a konyhára, a kertben lovaspálya, teniszpálya, úszómedence, sőt kisrepülőtér szolgálta a család kényelmét.